hétfő, március 24, 2025
9.7 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A HTS terroristái megígérték, hogy Szíria nem fogja megtámadni Izrael területét

Milyen meglepő, a terroristáknak nincs baja a Izraellel, ők csak a mérsékelt muszlimokat nem szeretik. Ahogy az ISIS sem támadta a zsidó államot, úgy a Szíria egészét elfoglaló HTS is Izrael kegyeit keresi – adta hírül a Kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Ahmed as-Saráa – aki eddig az Abu Mohammed al-Dzsúláni harci nevet használta – a The Times című brit napilapnak adott, kedden ismertetett interjúban felszólította Izraelt, hogy hagyjon fel a szíriai célpontok elleni légitámadásokkal, és vonja vissza erőit az Aszad-rezsim bukása után elfoglalt szíriai területekről.

– Izraelnek eddig az adott okot a szíriai területen végrehajtott támadásokra, hogy az országban jelen volt az Irán támogatta Hezbollah síita milícia és egyéb iráni kötődésű fegyveres csoportok, ez az indok azonban mára megszűnt – fogalmazott a HTS vezetője.

Saráa kijelentette: az új szíriai vezetés elkötelezett az Izraellel 1974-ben kötött fegyverszüneti és csapatszétválasztási megállapodás mellett, és kész visszaengedni az ENSZ-megfigyelőket.

Az izraeli kormány az Aszad-rezsim bukása után “arra az álláspontra jutott”, hogy az 1974-es megállapodás egyelőre nem érvényesíthető, mivel a szíriai hadsereg elhagyta az egyezmény alapján kijelölt állásait. Az izraeli hadsereg ezután elfoglalta a Golán-fennsíkon kialakított ütközőzónát, amely az 1974-es tűzszüneti megállapodás értelmében az ENSZ felügyelete alatt állt. Izrael azzal indokolta a katonai lépést, hogy “nem engedhető meg ellenséges erők megjelenése határai mentén”.

Ahmed as-Saráa a The Timesnak adott interjúban azonban kijelentette: az új szíriai vezetés sem Izraellel, sem más országokkal nem akar konfliktusba kerülni, és nem fogja megengedni, hogy Szíria területe Izrael elleni katonai támadások kiindulópontja legyen.

Hozzátette: a szíriai népnek most már nyugalomra van szüksége, az izraeli légitámadásoknak véget kell vetni, és Izraelnek vissza kell vonnia erőit korábbi állásaikba.

A HTS vezetője felszólította a nemzetközi közösséget az Aszad-rezsim idején Szíriára kirótt szankciók feloldására, és arra is, hogy az általa vezetett lázadócsoportot vegyék le a terrorszervezetek listájáról. Ahmed as-Saráa szerint a terrorista megjelölés inkább az Aszad-rezsimre illett volna.

A brit kormány a terrorizmusellenes törvény alapján 2012-ben terrorszervezetnek nyilvánította a HTS-t, és betiltotta a csoport nagy-britanniai tevékenységét, miután a szerveződés a múltban együttműködött az al-Kaidával. A HTS ugyanakkor 2016-ban állítólag megszakította kapcsolatait a terrorhálózattal.

Sir Keir Starmer brit miniszterelnök a minap kijelentette: jelenleg “nincs napirenden”, hogy a brit kormány levegye a HTS-t a terrorszervezetek listájáról. David Lammy brit külügyminiszter ugyanakkor a BBC televíziónak nyilatkozva a hétvégén azt mondta, hogy London “diplomáciai érintkezésben” áll az Aszad-rezsimet megbuktató szíriai lázadócsoporttal.

Kedden német diplomatákkal találkozik Damaszkuszban az új szíriai vezetés, a tanácskozáson a szíriai átmenetről és a kisebbségek védelméről fognak egyeztetni – közölte a német külügyminisztérium. A berlini tárca szóvivője azt is közölte, hogy a német diplomácia damaszkuszi jelenlétének lehetőségeiről is egyeztetnek majd. Kiemelte azt is, hogy Németország szorosan figyelemmel kíséri a HTS-t a szervezet szélsőséges, az al-Kaida terrorszervezethez köthető ideológiai gyökerei miatt.

“Szíria nem válhat a külföldi hatalmak túszává, sem radikális erők kísérletévé. Tudjuk, hogy a HTS tagjai honnan jönnek, tisztában vagyunk az al-kaidás ideológiai gyökereikkel” – mondta el a német szóvivő, hozzátéve: “amennyire meg lehet állapítani, eddig megfontoltan jártak el, de majd a tetteik alapján fogják megítélni őket”.

“Az együttműködéshez arra van szükség, hogy biztosítsák az etnikai és vallási kisebbségek jogait, valamint tartsák tiszteletben a nők jogait is” – húzta alá a szóvivő.

Hát persze hogy innen sem hajlandók hazatakarodni a zsidók

Tartós megszállás alatt fog maradni a Szíriában frissen létrehozott „pufferzóna” – jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az AP cikke szerint.

Netanjahu meg is látogatta a Szíriában frissen elfoglalt területeket, a mostani bejelentést a Hermón-hegy tetejéről tette.

Azt mondta: Izrael katonái addig fognak maradni a régióban, amíg „nincs olyan megoldás, amely garantálja az ország biztonságát.”

Az izraeli hadsereg röviddel Bassár Al-Asszad szíriai elnök bukása után hatolt be Szíriába, és elfoglalta a Golán-fennsík melletti területek nagy részét. Az is bejelentették, hogy

megduplázzák az 1960-as évek óta megszállt fennsíkon a zsidó lakosság számát.

A nemzetközi közvélemény egy része elítélte Izrael katonai akcióját.

Szíria: terroristák vagy szabadságharcosok vették át a hatalmat?

Irán legfőbb vezetője: az USA és Izrael terve volt Szíria kormányának megdöntése

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három...

Újabb Hamász vezetőt gyilkoltak meg: imádkozás közben, feleségével együtt halt mártírhalált

Tavaly nyáron egy hosszú összeesküvés után ölték meg Iszmail...

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Emilie Samira Dieckmann a Hammerbande tagjaként részt vett a...

Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost

A Momentum Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megtámadták egy aktivistájukat a...

Kategóriák

Irán rakétarendszereket telepít a Hormuzi-szoros szigeteire

Irán új rakétarendszereket telepít a Perzsa-öböl stratégiai fontosságú három...

Feladta magát a Hammerbande terroristája

Emilie Samira Dieckmann a Hammerbande tagjaként részt vett a...

Pofánverték a Nordic Sun Pub ajtaját lematricázó momentumost

A Momentum Facebook-bejegyzésben közölte, hogy megtámadták egy aktivistájukat a...

Prosecutor asks for two years suspended jail for protesting against LGBTQP sensitization

While the Hungarian parliament was noisy about the passing...

Családapát vert össze egy drogos cigányhorda Pásztón

Hogy Magyarországon nincsenek no-go zónák? Dehogynem... Eljutottunk odáig, hogy,...

Válaszcsapás: Így akarják börtönbe juttatni az LMBTQP-lobbi ellen fellépő hazafiakat

Míg a felszínen zajlik a Pride betiltása, addig valójában...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55