szerda, december 4, 2024
5.1 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Részegen balhézott Abd El Rahim Ali , aki Gyurcsány helyére pályázik

Abd El Rahim Ali nemrég bejelentette, hogy indul a Demokratikus Koalíció következő tisztújításán, hogy leváltsa Gyurcsány Ferencet. Azonban a népszerűségének nem tesz jót, hogy hajnalban erősen ittas állapotban balhézott egy VI. kerületi társasházban.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Részegen randalírozott ma hajnalban Budapesten a Demokratikus Koalíció józsefvárosi szervezetének vezetője, Abd El Rahim Ali, aki múlt héten azzal került be a hírekbe, hogy nyíltan kihívta Gyurcsány Ferencet, pártja elnökét, és közölte: elindul az elnöki székért. Abd El Rahimból ezzel még ugyan nem lett jelölt, de kvázi Gyurcsány legfőbb kihívójává vált.

Lapunk úgy tudja, hogy a fiatal férfi kedd hajnalban az Izabella utca egyik társasházába tért be, erősen ittas állapotban, és ott kiabálni kezdett, majd több lakás ajtaján is dörömbölt, és rugdosta is azokat.

A randalírozó férfire rendőröket hívtak, úgy tudjuk, több kocsival szálltak ki a helyszínre a járőrök, akik a helyszínen elfogták a férfit.

Az Index az információval megkereste a Budapesti Rendőr-főkapitányságot is, hogy mit lehet tudni az ügyről. A BRFK lapunkkal közölte, hogy 2024. december 3-án 2 óra 26 perckor érkezett bejelentés arról, hogy egy VI. kerületi társasház lépcsőházában egy erősen ittas férfi garázda módon viselkedik, a bejárati ajtókon dörömböl, és azokat rugdossa. A rendőrök a helyszínre mentek, a férfival szemben intézkedtek, majd mentőt hívtak, ami a 30 éves budapesti lakost kórházba vitte.

Az esettel összefüggésben a BRFK VI. Kerületi Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt indított nyomozást.

Annak megállapítása, hogy a férfi fogyasztott-e kábítószert vagy más tudatmódosító szert, a folyamatban lévő eljárás feladata.

Abd El Rahim Ali az egyiptomi DK-s

A 30 éves, egyiptomi édesapával rendelkező Abd El Rahim Ali saját elmondása szerint tíz éve tagja a Demokratikus Koalíciónak, két éve vezeti a józsefvárosi szervezetet, és büszke arra, hogy a pártban minden ötödik 35 év alatti tag ebből a kerületből kerül ki, azaz főleg nekik köszönhető a DK fiatalítása.

Ali – aki egyébként 2019 óta felesküdött honvéd is – kemény üzenetben támadta Gyurcsány Ferencet, aki szerinte a jelenlegi „viharos szélben” megzavarodott, és „zátonyra futtatta a DK hajóját”. Szavai szerint a pártvezetés eltávolodott a szavazóktól, és egy kényelmes, online fókuszú párttá vált, ez pedig nem a helyes irány.

Lehet menni Ferivel a Minecraftba építgetni, meg lehet jönni, és feltámasztani a baloldalt

– üzente a kerületi politikus, aki idén júniusban az önkormányzati és az EP-választásokon is jelöltje volt a baloldali pártoknak, egyiken sem szerzett mandátumot.

Sírgyalázásban is részt vett

Abd El Rahim Ali egyike volt azoknak, akik nem sokkal előtte fekete festékkel fújták le Lutz Gizellának, Szálasi Ferenc feleségének a síremlékét. Az zavarta a balosokat, hogy a síron található fényképen látható volt Szálasi Ferenc, Magyarország utolsó legitim vezetője.

De feltűnt korábban Dobrev Klára egyik rendezvényén is, amelyen testével védte a pártelnök feleségét, nehogy az újságírók a közelébe jussanak. A konzervatív lapok egyébként akkor Gyurcsány új üdvöskéjeként hivatkoztak a fiatalemberre, aki most már éppen ellene van az elnöknek.

A politikus múlt héten a Partizánnak úgy fogalmazott, hogy nem személyesen Gyurcsány Ferenccel van problémája, hanem sokkal inkább a teljesítménnyel. Gyurcsány Ferenc kihívója azt is elárulta, hogy elfáradt a vezetés, „Magyar Péter óta pánikban vannak, kapkodnak”. Abd El Rahim Ali úgy véli, ha marad Gyurcsány Ferenc, akkor 2026-ban szinte biztosan megsemmisül a párt.

A Demokratikus Koalíció teljes tagsága 2025 januárjában egy online pártszavazáson választja meg a párt elnökét, majd várhatóan február 2-án a DK kongresszusán születik döntés a párt alelnökeiről, elnökségi tagjairól és más tisztségviselőiről. Hozzátették, attól, hogy egy tisztségre jelentkezik valaki, a pályázó nem válik automatikusan jelöltté, mivel arról a jelölőbizottság dönt.

Egyiptomi vezetője lehet majd a DK-nak?

Gyurcsányék ifjúsági tagozata gyalázta meg Szálasi Ferencné sírját

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Magnificat – új, hiánypótló katolikus imakönyv jelent meg

Nagyszüleink idejében a rózsafüzér mellett az imakönyv volt a...

Angol futball: Vallás helyett LMBTQP a hirdethető ideológia, máskülönben megbüntetnek

A Premiere Leaguae hivatalos csatornáin jelent meg felhívás, melyben...

A világ megérett a pusztulásra: Az év modellje 2024-ben egy transznemű

Idén már több országban is transzférgek nyerték a szépségversenyeket,...

Teljes káosz: az egyik transznak jár a Nők 40 a másiknak nem – Ezért kellenek határozottabb törvények

Korábban botrány robbant ki abból, hogy egy férfinak született,...

Medvéken és farkasokon kívül pigmenttúltengéses tolvajokat is lekapott a vadkamera

Az elmúlt hetek medveészleléseiről adott ki alapos, képekkel és...

Kategóriák

Magnificat – új, hiánypótló katolikus imakönyv jelent meg

Nagyszüleink idejében a rózsafüzér mellett az imakönyv volt a...

Angol futball: Vallás helyett LMBTQP a hirdethető ideológia, máskülönben megbüntetnek

A Premiere Leaguae hivatalos csatornáin jelent meg felhívás, melyben...

A világ megérett a pusztulásra: Az év modellje 2024-ben egy transznemű

Idén már több országban is transzférgek nyerték a szépségversenyeket,...

Medvéken és farkasokon kívül pigmenttúltengéses tolvajokat is lekapott a vadkamera

Az elmúlt hetek medveészleléseiről adott ki alapos, képekkel és...

Fogy a gáz a gáztárolókból

Ami azonban igazán aggasztónak tűnik, az az, ami az...

Eldőlt kihez kerül Fekete-Győr András mandátuma: Cseh Katalin a Parlamentben rontja tovább a levegőt

Nemzeti Választási Bizottság (NVB) kedden kiadta Fekete-Győr András mandátumát,...

Itt a karácsonyi vásárok ideje, vigyázzunk a zsebtolvajokkal

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a keddi sajtótájékoztatóján figyelmeztetett mindenkit a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55