szerda, február 4, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

(Videó!) Erdogan: Folytatjuk a harcot az Iszlám Állam ellen

Több Törökországban élő szíriai menekült jutott el a szíriai-török határhoz. Otthonukba Dzserablúszba szeretnének visszatérni. Egy török tisztviselő szerint eddig 250-en jelezték, hogy szeretnének hazamenni. Egyes családok az Áldozati ünnepre (az iszlám világ egyik fontos ünnepe) már szeretnének otthon lenni. Törökország két és fél hete szállt be a szíriai háborúba és a határ menti dzsihádistákat sikerült felszámolnia. A török elnök szerint most jöhet egy komolyabb feladat.

Addig kell támadnunk az Iszlám Államot, amíg az már olyan szintre legyengül, hogy ne tudjon megtámadni minket. Ehhez az Eufráteszi pajzs nevű hadművelet volt az első lépés.

– mondta Recep Tayyip Erdoğan.

Dzserablúsz lakossága most 20 ezer fő. A hadművelet előtt nagyjából 3500-an laktak ott, a háború előtt pedig 30 ezren.

Eközben John Kerry amerikai külügyminiszter minden Szíriában harcoló felet általános fegyvernyugvásra szólított fel. Ennek szeptember 12-én naplementétől kell életbe lépnie.

(euronews-Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Kategóriák

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Gyerekei előtt kristályozott a drogos cigány nő, a nyolcéves fia pedig árulta

Egy somogy vármegyei drogos cigány nő rendszeresen a gyermekei...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55