szombat, április 11, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Izraeli védelmi miniszter: “a harcok súlypontja áthelyeződik” a libanoni határ vidékére

Miután Izrael több terrorakciót is végrehajtott a Hezbollah ellen, a siíta szervezet válaszcsapást ígért. Erre Joáv Galant izraeli védelmi miniszter úgy reagált, hogy át kell helyezni a harcok súlypontját a libanoni határ vidékére.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére – tette hozzá, utalva a Hezbollahra, amely a palesztinokkal való szolidaritásból támadja rendszeresen Izraelt.

“Úgy értékelem, hogy új időszak elején járunk a háborúban, és ehhez kell igazodnunk. Ez bátorságot, elszántságot és kitartást kíván tőlünk. Nagyon fontos, hogy ebben a szakaszban is minden izraeli szervezet minden szinten szorosan együttműködjön” – mondta Galant a légierő egyik bázisán tett látogatásán.

A Hezbollah erősebb, “ez nem a Hamász, hanem valami más, és erre megfelelően fel kell készülni, figyelembe kell ezt venni”. “A súlypont az erőforrások és az erők átcsoportosítása révén északra tevődik át” – magyarázta.

Szerdán egy meg nem nevezett magas rangú tisztségviselő a ynet hírportálnak nyilatkozva azt mondta: egy másik fontos feladat Izrael számára az elrettentő erő helyreállítása. Az új szakasz stratégiai célja, hogy a határövezetből kimenekített lakosság visszaköltözhessen lakhelyére.

“A Hezbollah meg fogja fizetni tettei árát”- szögezte le.

Újabb kommunikációs eszközöket robbantottak fel Libanonban (Frissítve)

Felrobbantotta Izrael a Hezbollah tagok csipogóit?

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Kategóriák

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

A románok új időpontot tűztek ki a nagyváradi magyar főapát kilakoltatására

Miután február végén a helyiek összefogásának nyomására elnapolták, most...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55