szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Óriási károk a vihar miatt – tömegesen pusztulnak el a fecskék is a túl hamar és zordan jött ősz miatt

Nem csak a földeken, településeken, termésekben tesz nagy kárt a hirtelen és órási erővel érkezett vihar és esőzés, hanem bizony a madárvilágban is. A Magyar Madártani Egyesület felhívást fogalmazott meg a legyengült madarak érdekében.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Folytatódik a hideg, esős és szeles idő, ez pedig a fecskék számára különösen kedvezőtlen, tájékoztat Facebook-bejegyzésében a Magyar Madártani Egyesület.

A közösségi médiában egyre több madármentő szervezet figyelmeztet a fecskék pusztulására. A Fehér Holló Vadmentő Alapítvány és Természetvédelmi Mentőközpont magyarázata szerint az időjárás miatt sok fecske az ablaknak repül. Még többeket autó ütött el mert „alacsonyan repkedtek az út felett és legyengülve ültek az utak mellett” – írja korábbi bejegyzésében az alapítvány.

Vasárnap délelőtti posztjukban azt írják, a Balaton északi partján, a 71-es főúton, Balatonalmádi és Keszthely között „tucatjával – több ezren – vannak halott fecskék az úton.” Ezért arra kérnek mindenkit, hogy ebben az időben lassan, óvatosan vezessenek, ha pedig bárki bárhol az út mentén gubbasztó, vagy földön lévő fecskét talál, ne hagyja magára. Ilyen esetben elég egy dobozba tenni a madarat és meleg, védett helyre vinni – erre elegendő akár egy garázs vagy bármilyen fedett helyiség. A további teendőkkel kapcsolatban egy közeli, vadmentéssel foglalkozó szervezetet érdemes megkeresni.

Az Időkép mindeközben Instagramon tett közzé egy videót: ezen az látszik, ahogy egy tucatnyi fecske összebújva próbálja átvészelni a hideg időt.

Jön az eső, áradnak a folyóink

Különleges jelenség – a viharos szél megdöntötte a Balaton vizét

(Telex nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55