kedd, december 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Csoda történt Magyarországon: nem a zsidók akarata érvényesült, előadást tarthatott a volt iráni elnök

Olyan, Budapesten készült hírfotók és videók jelentek meg az iráni sajtóban, amiken Mahmúd Ahmadinedzsád, az egykori iráni vezető együtt van Deli Gergellyel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektorával. Gratulálunk ezúton is a bátor és szuverenitását megőrző NKE-nek, hogy a zsidó nyomás ellenére is kitartottak! Ritkaság számba megy az ilyesmi, mi azt jósoltuk, hogy meghátrál majd mindenki a zsidók parancsára.

A szókimondása miatt sok bírálatot kapott volt iráni elnököt 2 előadás megtartására hívta meg az NKE Budapestre. A meghívás ellen rögtön beindult a zsidólobbi: felháborodott közleményt adott ki Izrael budapesti nagykövetsége és közleményben jelezte felháborodását a Mazsihisz , illetve két további zsidó kisegyház.

Csodával határos módon azonban az intézmény nem úgy viselkedett, mintha Magyarország zsidó gyarmat volna: megtarthatta Ahmadinedzsád az előadásokat!

Sőt, a 444-s zsidó firkászok legnagyobb felháborodására, Ahmadinedzsád komoly fogadtatást kapott a ferihegyi repülőterünkön is:

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

دولت بهار (@dolatebahar_com) által megosztott bejegyzés


A balliberális, CIA-s zsoldon amerikanizmust és modernizmust terjesztők szélsőségesnek és még keresztényellenesnek (miközben a zsidók azok) is titulálják a volt iráni elnököt és keseregnek több bekezdésen keresztül, hogy ez a lépés szembemegy a zsidó gyarmati voltunkkal. A muszlimok alapvetően barátilag állnak hozzánk a saját földjükön (lásd itt és itt).

(444 korrigálva, Szent Korona Rádió)

A zsidók ajvékolnak, nekünk tetszik: Ahmadinezsád volt iráni elnök Budapesten tart előadást

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/02/10/keresztenyellenesseg-izraelben-videok/

Legfrissebb

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Kategóriák

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Mindössze 3 év börtönt kap a négerbűnöző, aki kivégzett egy családapát

Egy négerbűnöző brutálisan összevert egy 43 éves családapát Londonban...

Dzsenifert késeltek a Nagymező utcában

Úgy tűnik nemcsak a támadók, hanem az áldozat is...

Tombol Németországban a matricabűnözés

Úgy látszik nincs nagyobb gondjuk a németeknek, mint a...

Moszkva nemet mondott a nyilvános hanuka gyertyagyújtásra

A városvezetés biztonsági okokra hivatkozott, amikor megtiltotta a zsidóknak...

Putyin évértékelő: Az orosz elnök szerint nem ők a békés útra lépés gátja

Vlagyimir Putyin értékelte a 2025-ös évet. Gazdaság, külpolitika, háború,...

Jézust emlegetve provokáltak a vegánok a Ferenciek terének temploma előtt

Hadházy után most vegánok találták be a Ferenciek terének...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55