szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bakondi szerint az Iszlám Állam áll az illegális bevándorlás mögött

Tömeges, szervezett, agresszív és illegális a migráció – hangsúlyozta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Bakondi György kifejtette: Európában összetett politikai és belbiztonsági veszély alakult ki, amelynek megfelelő kezeléséhez határozott intézkedésekre lenne szükség, az Európai Unió intézményei azonban gyengeséget mutatnak, és nem alkalmaznak erőt. Hibás vagy késedelmes válaszaikon túl az is bonyolítja a helyzetet, hogy sokan inkább segítik a migrációt, mint akadályozzák – tette hozzá.

A belbiztonsági főtanácsadó szerint az emberek félelmet, bizonytalanságot éreznek a terrorcselekmények miatt, aminek rossz társadalmi, politikai és gazdasági hatásai vannak.

Kiemelte: az illegális bevándorlás szervezettsége mögött az Iszlám Állam áll, amely háborút hirdetett Európa ellen. Az ideológia hívei szét akarják zilálni az uniót – mutatott rá, hozzáfűzve: ugyanakkor egyre több nemzetállam ismeri fel, hogy alapvető érdeke küzdeni a terrorizmus ellen.

Bakondi György emlékeztetett arra, hogy a magyar hatóságok július 5-ével úgynevezett mélységi határőrizetet vezettek be. Azokat az elfogott migránsokat, akikre nem tudnak bűncselekményt bizonyítani, visszakísérik a kerítésen található kapukig, és útbaigazítják a legközelebbi tranzitzóna felé.

Azóta csaknem 4900 határátlépési kísérlet történt a magyar-szerb határon, ebből több mint 3100-at megakadályoztak, és körülbelül 1800 embert kísértek vissza – mondta.

Arról is beszélt, hogy Szerbiában, a határtérségben nagyjából 3900 olyan migránsról tudnak a hatóságok, akik vagy megpróbálták korábban átlépni a határt, vagy ez várható tőlük. Ezért továbbra is nagy szükség van a magyar rendőrökre és katonákra a területen – jegyezte meg a belbiztonsági főtanácsadó.

(Idegen áradat-SZKR)

Legfrissebb

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kategóriák

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55