hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Medencébe fulladt a három éves gyerekük, amíg a szülők a nyugágyon napoztak

A kiskorú a családjával nyaralt egy Duna-deltai vendégházban, amikor a tragédia történt. Több másik felnőtt is tartózkodott a medencében, de senkinek sem tűnt fel, hogy fuldoklik a gyermek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A Digi24 beszámolója szerint a család nem sokkal a baleset előtt érkezett meg a szállásra egy hosszú út után, a kisfiú azonnal beugrott a medencébe egy úszógumival, eközben a szülei a medence mellett pihentek. A biztonsági kamerák rögzítették a felvételt, ami bizonyítékként szolgál a rendőrségnek a nyomozás során.

Mint kiderült, két felnőtt tartózkodott a medencében, a többiek a nyugágyon feküdtek a medence mellett. A kiskorú egyszer csak kicsúszott az úszógumiból, mivel annak túl nagy volt a mérete. Többször is próbált jelezni a kezével, mintha segítséget kérne, aztán elsüllyedt.

Tíz másodperccel később egy férfi úszott el a gyermek mellett, majd 21 másodperccel később egy nő is elhaladt a kiskorú mellett, de a felnőttek közül senki nem vette észre, hogy mi történt.

Körülbelül egy perc elteltével húzták ki a kisfiút a vízből.

Az ügyben nyomozást indított a rendőrség.

Több ezer, a kommunista rezsim gyermekkórházaiban meghalt kiskorú esetét tárták fel

Ittasan hátba szúrta feleségét a disznóvágás végén a 2 éves gyerekük előtt – 3 év letöltendőt kapott

„Égjetek, kutyák!” felkiáltással gyújtotta fel gyermeke házát egy borsodi férfi

(Maszol.ro nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Kategóriák

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55