kedd, december 10, 2024
5.8 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Úgy gondolták a német rendőrök, nincs okuk bent tartani migráns – 4 órával később már embert is ölt

Ez az eset jól mutatja mennyire hatékony a mai bűnüldözés a valódi bűnözőkkel szemben. Garázdaságért és könnyű testi sértésért vitték be az uelzeni rendőrőrsre azt a migránst, aki kiengedése után vasárnap hajnalban gyilkosságért került vissza..

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Ittas állapotban vert meg egy másik férfit, zsebtolvajlást követett el, valamint szóban fenyegette az állomáson tartózkodó embereket – először ezek miatt vitték be a rendőrök a Németországba 2021-ben, felnőtt kísérlet nélkül érkező marokkói migránst  szombaton, miután zavart keltett a hundertwasseri állomáson. A hatóságok azonban nem tartották bent sokáig, hát óra őrizetet követően este kilenckor kiengedték – írta a német Bild.

Ezt követően a migráns visszatért az állomásra, ahol a vádak szerint lelökte vagy lerúgta áldozatát a lépcsőn – mindössze 4 és fél órával szabadon engedését követően.

Az áldozat egy 55 éves családapa volt, aki az esés következtében elszenvedett fejsérülésekbe halt bele. Az, hogy a gyilkos és áldozata szóváltásba, vitába keveredett-e az elkövetés előtt, egyelőre nem tisztázott.

A bíróság utasítására a marokkói állampolgárt őrizetbe vették.

Eljárás indult ellene kábítószer-kereskedelem, testi sértés, lopás és emberölés elkövetésének gyanúja miatt.

A halál pontos okának megállapítása érdekében a hamburgi igazságügyi szakértők boncolást végeztek az apán, azonban ennek eredményét egyelőre nem hozták nyilvánosságra.

Német szólásszabadság: betiltottak egy hazafias havilapot

Újabb késes támadás Franciaországban – a kongói migráns egy katonát szúrt le

( Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Karácsony Gergely: „Budapest gazdasági válság mélypontján van”

Karácsony Gergely szerint Budapest legnagyobb problémája nem a politikai...

Pigmenttúltengéses “fiatalok” kényszerítettek szexuális cselekményre több kiskorút

Elítéltek két fiatalkorút, akik gyermekeket kényszerítettek fajtalanságra - hozta...

Lázár szerint nagyokat hibázott a fidesz

Lázár János az ATV-ben elismerte, hogy a fidesz belső...

Három 12-13 éves lánnyal is közösült a kóspallagi pedofil

Három 12-13 éves lányt is megrontott egy 24 éves...

Eddig tartott Toroczkai László új Facebook-oldala

Mint ismeretes, a közelmúltban visszatért a Facebookra (új nevén Meta)...

Kategóriák

Elmebaj – Születés utáni abortuszért kampányolnak a liberálisok

A „születés utáni abortusz” bevezetését kezdeményezték szélsőliberálisok, akik az...

Véget ért a diktatúra, visszaküldik a demokratikus terroristákhoz a szír bevándorlók ezreit

Németország, Ausztria, Svédország, Csehország és Finnország is felfüggesztette a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55