kedd, október 21, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Így száll be az EU az LMBTQP-lobbi nyomásgyakorlásába

Az Európai Unió egyre több őrültséget erőltetne rá tagállamaira. Szépen lassan eljöhet véleményterrorának diktatúrája. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Dombos Tamás, a külföldről finanszírozott, nemzetbiztonsági kockázatot jelentő  Háttér Társaság projektvezetője az RTL-nek nyilatkozott arról, mennyire fontos szerepet játszik az Európai Parlament (EP) a hazai LMBTQP emberek többletjogainak érvényesítése terén is.

Többek között az EP-nek “köszönhető” például a 2000-es évek elején bevezetették, a munkahelyi diszkriminációt tiltó törvény. Az előző ciklusban az Európai Unió elfogadott egy LMBTQP-stratégiát, amely egy öt évre szóló dokumentum volt és a benne foglaltak nagy részét meg is valósították. Az EP-nek nagy szerepe volt ebben, mivel többször követelte egy ilyen stratégia elfogadását.

Ez a dokumentum 2025-ben lejár, így a következő parlamentnek is feladata lesz egy hasonló stratégia kialakítása. Jelenleg is számos jogalkotási javaslat van terítéken, amelyek további többletjogokkal ruháznák fel a közösséget, ilyen lenne például szivárványcsaládok uniós szintű elismerését szolgáló rendelet.

Ez egy európai szülőségi tanúsítványt vezetne be, amely minden tagállamban kötelező érvényű lenne, függetlenül attól, hogy az adott tagállam miként értelmezi a család fogalmát. Szóval a gazdasági unió ezzel előlépne egy véleménydiktatúrát alkalmazó politikai unióvá, hiszen ezen a téren is nyíltan belenyúlna az országok önrendelkezési jogába, belügyeibe.

Dombos rámutat, hogy bizonyos kérdések már nem egyes tagállamokban dőlnek el, hanem mindennek van európai uniós vonzata. Magyarország egyedül keveset tud elérni, míg az unió sok mindent rá tud erőltetni.

13 év alatti fiúkat erőszakolt a buzeráns pedofil

(Humen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A hazafiak folytatják a jogi küzdelmet az LMBTQP-lobbi ellen

2019-es esemény miatt álltak ismét bíróság előtt a hazafiak:...

Ismét a székely zászló miatt büntették meg az FK Csíkszereda csapatát

Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, a kormánykoalícióban részt...

Hatásos volt a bojkott: Csődbe ment egy vegán kóser étteremlánc

Palesztinpárti aktivisták tartós bojkottkampánya következtében csődbe ment egy zsidó...

2026. január 1-től tilos orosz gázra importszerződést kötni az EU tagállamainak

Szijjártó Péter kijelentette, továbbra sincs szándékában Magyarországnak, hogy lemondjon...

Sugárhajtómű, nagyobb robbanófej – Továbbfejlesztették a Gerán drónokat

A Gerán drónok jelentős fejlesztéseken mentek keresztül, melyeket az...

Kategóriák

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55