csütörtök, december 12, 2024
3.8 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb iskolai bántalmazás: négyen brutálisan megverték a 13 éves fiút, videóra is vették a cigányok

Az újabb iskolai bántalmazás Tolna megyében történt egy általános iskolában. Az esetet a diákok videóra is vették. Naná, hogy cigányok voltak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Brutálisan megvertek egy kisfiút a Nagykónyi általános iskolában. A megdöbbentő támadás csütörtök reggel volt, a tankerületi központnál úgy tudják, a 13 éves fiú pénteken került kórházba. A verést videóra vették, a felvételen látszik, hogy a gyereket előbb egy fiú üti a tanteremben, majd négy másik is nekimegy, tucatnyian pedig nézik, hogy mi történik. Az ügyben feljelentést tettek, a rendőrség garázdaság miatt nyomoz és folyamatosan hallgatják ki a diákokat.

Kétségbeesett kiabálás hallatszik az egyik tanteremből a nagykónyi iskolában. Ahogy közelebb ér a kamera, látszik, hogy az első sorban az ablak mellett egy fiú ököllel üt egy másikat, többször egymás után. Amikor áldozata kiszabadul a kezei közül és felegyenesedik, akkor is megüti. Ezután még négyen csatlakoznak a támadóhoz és ők is megverik a 13 éves fiút, aki bár tisztán nem lehet hallani, úgy tűnik, folyamatosan könyörög, hogy ne bántsák.

A felvétel csütörtök reggel, még az órák előtt készült az iskolában. A Tolna megyei település lakóit sokkolták a történtek.

Egy nappal a történtek után a rendőrök folyamatosan hallgatják ki az érintetteket. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt indított büntetőeljárást, miután a megvert kisfiú szülei feljelentést tettek.

A kisfiú testszerte kapott ütéseket. Hogy pontosan mennyire sérült meg, nem lehet tudni, a tankerületi központ azt írta, hogy pénteken került be kórházba. A többi tanulóval pedig pszichológus foglalkozik, egyéni és csoportos foglalkozáson.

„Az áldozatvédelem biztosan az első” – mondta a Híradónak az eset kapcsán Jármi Éva pedagógiai szakpszichológus. Szerinte

a megvert kisfiúnak a családja mellett az lehet a legnagyobb segítség, ha az osztálytársaitól is megkapja a támogatást.

Azt mondja, külön kell majd foglalkozni a fiúval, aki a videó alapján először kezdte el ütni társát, és külön a hozzá csatlakozó többi bántalmazóval is.

Engem őszintén szólva ez nyomasztott leginkább. Hogy amikor már úgy tűnt, lezajlott az incidens, akkor jött még egy gyerek, és megint egy. Nem egyszerre támadták meg a kisfiút, hanem egymás után sokan

– mondta a szakember.

A pszichológus tapasztalata szerint a hasonló kortársbántalmazások a 12-14 év közötti fiú kiskamaszoknál fordulnak elő legtöbbször.

A diákok faji hovatartozásáról egyik hírportál sem nyilatkozott, de a videóból tisztán kivehető, hogy cigányok az elkövetők.

Brutális iskolai bántalmazás Kemecsén: leszakadt a lépe is a megvert kisfiúnak

Tagadta tettét a késelő diák

(Rtl.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Egy körözött cigány nőt kerestek, hármat találtak

A rendőrök egy körözött cigány nőért mentek ki egy...

A fővárosban már a gyermekétkeztetésre sincs pénz?

A főváros pénzügyi helyzetének súlyosbodásáról beszélt Karácsony Gergely egy...

Zarándokközpont nyílt Budapest szívében

A Ferenciek terén megnyitott zarándokközpont a hazai és...

Meglepő módszerekkel élik túl az állatok a téli hideget

Egyes állatok elbújnak, míg mások összedolgoznak, de vannak, akik...

Exkluzív: a bútorkereskedő Fehér János gyilkolta meg a 11 éves Till Tamást (fotóval)

24 évvel Till Tamás meggyilkolása után kiderítette a rendőrség,...

Kategóriák

Egy körözött cigány nőt kerestek, hármat találtak

A rendőrök egy körözött cigány nőért mentek ki egy...

A fővárosban már a gyermekétkeztetésre sincs pénz?

A főváros pénzügyi helyzetének súlyosbodásáról beszélt Karácsony Gergely egy...

Zarándokközpont nyílt Budapest szívében

A Ferenciek terén megnyitott zarándokközpont a hazai és...

Meglepő módszerekkel élik túl az állatok a téli hideget

Egyes állatok elbújnak, míg mások összedolgoznak, de vannak, akik...

Exkluzív: a bútorkereskedő Fehér János gyilkolta meg a 11 éves Till Tamást (fotóval)

24 évvel Till Tamás meggyilkolása után kiderítette a rendőrség,...

AI alapú rendőrségi robot segítségével erősödik a digitális diktatúra Kínában

Kínában digitális diktatúra segítségével tartják fent a kommunista államot,...

Több mint 100-an haltak meg miután Szudán lebombázott egy civil piacteret

A szudáni hadsereget azzal vádolják, hogy légicsapást mértek egy...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55