Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Brutális iskolai bántalmazás Kemecsén: leszakadt a lépe is a megvert kisfiúnak

Intenzív osztályon fekszik az a 10 éves fiú, akit diáktársai vertek meg egy kemecsei iskolában.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Brutális bántalmazás történt szerdán egy kemecsei iskola udvarán. Az egyik szünetben négy lány támadt rá egy tízéves fiúra, pontosabban először ketten hátulról lerántották a földre, majd közösen rugdosni kezdték.

A gyermeknek két fiú segített felállni, majd elkísérték őt az egyik tanárhoz. Az osztályfőnök jelentette a történteket az igazgatónak, és mentőt is hívtak. A fiút a nyíregyházi kórházba vitték, itt még szerdán este életmentő műtétet hajtottak végre rajta, eltávolították a lépét, mert az leszakadt.

A gyermek szülei szerint nem tudni, hogy miért támadtak rá fiukra a többiek, akikről annyit tudni, hogy 10-12 éves korú lányokról van szó.

 

A rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanúja miatt nyomozást indított, az iskolában pedig belső vizsgálat indult. Az igazgató tájékoztatása szerint a bántalmazó gyerekeket, illetve szüleiket pedig tájékoztatták a várható következményekről.

Az elkövetők faji hovatartozásáról nem esik szó sehol. Bár az, hogy 10 évesen tömegesen félholtra verik egy diáktársukat, tudjuk kiknél szokás…

Iskolai WC-ben erőszakolt meg egy fiatalkorú lányt az encsi cigány

Javítóintézetbe került a miskolci fiatal, aki iskolai lövöldözést tervezett

Ájulásig verte az aszfaltba társa fejét a „kiemelkedően liberális” iskolában tanuló 15 éves néger lány (sokkoló videó)

(Hvg.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.

Telegram-posztjaink (2026.07.19.)

A Háttér Társaság a 14 évesekkel való buzeráns együttlétet népszerűsíti; Polgár Judit lehet Magyarország első olyan államfője, aki izraeli állampolgársággal rendelkezik; Franciaország legalizálta az asszisztált öngyilkosságot

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.