szombat, december 21, 2024
4.2 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Harcba megy a Semmelweis Egyetem az uniós kettősmérce ellen

Az Európai Unió Bírósága befogadta a Semmelweis Egyetem és több más egyetem keresetét, miután az Európai Unió Tanácsa felfüggesztette több magyarországi program finanszírozását. A döntés ellenére a rektor, Merkely Béla hangsúlyozza az egyetem erősségeit és a folyamatban lévő nemzetközi és hazai projekteket.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Több egyetem mellett a Semmelweis Egyetem keresetét is befogadta az Európai Unió bírósága, miután az intézmények az EU Tanácsához fordultak, mert a szervezet függesztette fel három magyarországi operatív program 55 százalékának kifizetését, és megtiltotta a közérdekű vagyonkezelő alapítványok összeférhetetlenségi szabályai miatt az uniós intézményekkel való szerződéskötést is.

A történtek kapcsán Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora úgy fogalmazott: –Furcsa, hogy miközben az egyetem alapítványi működtetésére hivatkozva zártak ki a programból, Európában legalább az egyetemek ötven0 százaléka alapítványi. Az egyetem rektora a Népszavának adott interjújában beszélt arról, hogy a Semmelweis Egyetem beperelte az Európai Unió Tanácsát.

„A tanács érdemi védekezés helyett inkább azt vitatta, hogy egyáltalán jogunk van-e őt perelni. Erre két hete jött vissza a végzés, hogy a tanács kifogásait elutasították, és befogadták a perünket” – tudatta Merkely, hozzátéve, az Európai Unió Tanácsát pedig felszólították, hogy valami elfogadható indokkal támassza alá, hogy mi az oka a kizárásuknak.

„Nálunk a kuratóriumban egyetlen politikus sincs, viszont van benne világhírű professzor a Mayo Klinikáról, rektor, Kelet-Közép-Európa legnagyobb gyógyszergyárának vezetője, dékán és kórházi főigazgató. Egyikük sem politikus, és ránk ugyanúgy érvényes volt ez a döntés, amin sokat veszítettünk: számos EU-projektben vagyunk érintettek, és több mint tízmillió eurós támogatáshoz nem jutottunk hozzá. Kint jártam az Európai Parlamentben, valamennyi képviselőjének elküldtem az érveimet” – fogalmazott a rektor. Mint mondta, amikor néhány hallgatóval kiutaztak, akkor

 az uniós szakemberek már azt mondták: a Semmelweis Egyetemmel semmi gond, de ennek ellenére a finanszírozás nem érkezett meg.

„Megnyertünk egy nagy egyetemi projektet, ami önmagában 14,4 millió eurós konzorciális pályázat volt, és nem tudtunk szerződni. Kívülállóként nézzük az általunk alapított egyetemi szövetségnek a pályázatát. Szerintem ez vérlázító. Ha a pert megnyerjük, akkor ezt az összeget kamatostul meg fogjuk kapni” – hangsúlyozta. Merkely Béla arra számít, hogy még a per vége előtt, alkut ajánlanak, az Európai Unió Tanácsa nem fogja elviselni, hogy Dávid legyőzze Góliátot, ezért azt tippeli, hogy hamarosan döntetlent ajánlanak. Meglátása szerint döntés az uniós választások előtt nem várható.

Most még a feszültség növelése a cél, de amint lemennek a választások, az európai intézmények elkezdenek dolgozni, és akkor megoldást is találhatnak

 – mondta.

Ismert, az Európai Unió Tanácsa – a jogállamisági feltételrendszerre hivatkozva –2022 decemberében függesztette fel a kifizetéseket, tiltotta meg az uniós intézményekkel való szerződéskötést is. A magyar kormány tárgyalások útján igyekezett megoldást találni az ügyben, ám ezek nem jártak sikerrel. Most kiderült, az EU Bírósága befogadta azoknak az egyetemeknek a keresetét, amelyek megtámadták a 2022. végi határozatot.

Az interjúban az egyetem alapítványi működésének tapasztalatairól is beszélt Merkely Béla, ahogy fogalmazott: „Kiszámítható, hosszú távú szerződés köti az államot és minket is, hogy mit, hogyan végzünk, és ahhoz milyen finanszírozást kell biztosítani.

Ez a Semmelweis Egyetem szempontjából egyértelműen előnyökkel jár. 2030-ig van intézményfejlesztési tervünk, tehát tudjuk azt, hogy mikor mit fogunk építeni, felújítani, mikor milyen eszközt kell beszerezni. Azt is tudjuk, hogyan bővíthetjük a vállalásainkat, hány nemzetközi, hány hazai hallgatót tudunk felvenni. Hazai hallgatóból most már 98,5 százalékon vagyunk”

– mondta. Jelezte, a hazai hallgatók létszámát limitálták, most gyakorlatilag a plafonnál járnak. „Nemzetközi hallgatók vonatkozásában nincsen plafon, és versengünk az egész világgal azért, hogy hozzánk jöjjenek a legjobb diákok” – tette hozzá.

Arról, hogy több országos intézetet is integráltak az egyetembe, a rektor azt mondta:

„Ezek az integrációk az egyetem számára előnyösek, mert bővül az oktatási tér, és olyan új diszciplínák is bekerültek, mint a traumatológia, az idegsebészet, a rehabilitációs szakmák.

Mindez a betegellátás komplexitását is segíti, például a külső klinikai tömbben a betegeknek komplex ellátást tudunk nyújtani” – sorolta, hozzátéve, bármely intézménynek hosszú távú biztonságot jelent, ha a Semmelweis Egyetem részévé válhat.

Filmajánló: Aki anyák millióit mentette meg

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Csak rajtunk múlik, hogy a valóban fontosra figyeljünk – karácsonyi rendezvényt tartott a HVIM

Idén is elérkezett a várva várt rendezvény, a Vármegyés...

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Tálibok támadtak meg egy katonai támaszpontot Pakisztán területén

Az afgán határtól 40km-re lévő támaszpontot a Pakisztán területén...

Belterjesség fokozza az egészségügyi és szellemi problémákat a zsidóság és cigányság körében

Ha egy népcsoport hosszú ideig nem keveredik senkivel, akkor...

Kategóriák

Trump követelése Orbánnak sem tetszik, hogy a GDP 5%-át költsük honvédelemre

Trump szövetségesének tekintett Orbán Viktornak sem tetszik Trump csapatának...

Tálibok támadtak meg egy katonai támaszpontot Pakisztán területén

Az afgán határtól 40km-re lévő támaszpontot a Pakisztán területén...

Jogfosztva: Aszad “rövidpórázt” kapott Moszkvától

Gyakorlatilag gyámság alá került a bukott szíriai vezető, Bassár...

Feltárulnak a bőnyi-ügy rejtélyei: ki lőtte fejbe a rendőrt?

Véleményünk szerint a mai napig nem tisztázott, hogy Győrkös...

Nyolcvan éve kezdődött a málenkij robot

1944 december 22-én adta ki a Vörös Hadsereg a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55