szombat, március 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tömegverekedés volt az egyik budapesti plázában

Tömegverekedés tört ki kedd este a Westend bevásárlóközpont tetőteraszán. A Metropol információi szerint egy tinédzserekből álló banda esett neki két idegen, szintén kamasz gyereknek. Etnikumról eddig nem esett szó, de a kamasz, meg tinédzser fedőjelző igen árulkodó. 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Állítólag a verekedésben több több fiatal lány is részt vett, a rendbontókat egy férfi próbálta meg szétválasztani. A portál úgy tudja, a körülbelül tíz emberből álló kamasz banda azért eshetett neki a másik kettőnek, mert másképp öltözködtek. A rendőrök gyorsan a helyszínre értek és a legtöbbjüket igazoltatták, majd elvezették.

A portál megkereste a rendőrséget, hogy megtudja, mi a valóság, ők a válaszukban azt írták, hogy április 9-én este fél hatkor érkezett bejelentés a Budapesti Rendőr-főkapitányságra, hogy egy terézvárosi üzletközpont tetőteraszán több ember összeverekedett. A közlés szerint a rendőrök a helyszínről tizenegy embert előállítottak a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra.

Az ügyben csoportosan elkövetett garázdaság bűntett megalapozott gyanúja miatt indult eljárás, a VI. kerületi nyomozók tíz embert hallgattak ki gyanúsítottként.

Könnygázzal tudták csak megakadályozni a rendőrök a cigányok tömegverekedését

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

“Jelöljük meg a C-t, Vágó úr!” – Fiatalkorú diák támadt a tanárára Baján

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt...

Kategóriák

Irán a keresztények barátja, Izrael az ellensége

A judeo-keresztények mindig hangoztatják, hogy a zsidók a barátaink,...

Különleges jelvény vár a 100 Katona Emlék- és Teljesítménytúra sikeres teljesítőire (+VIDEÓ)

A HVIM – Magyar Ellenállás szervezésében megvalósuló 100 Katona...

Aszimmetrikus hadviselés: Irán legfőbb fegyvere a gazdaság megingatása

Lassan három hete zajlik a kiújult konfliktus a New...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55