vasárnap, június 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A tálibok szerint is az USA és Izrael áll az “Iszlám Állam” mögött

A tálibok vezette Afganisztáni Iszlám Emirátus határozottan elítéli a moszkvai Hall of Crocusban elkövetett terrortámadást, kijelentve, hogy ez a cselekmény”kirívóan megsért minden emberi normát”.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

“A Daesh (az ISIS arab neve) eddig is civileket támadott meg Afganisztánban és a világ más részein, s ezzel a bűncselekményével ismét bizonyította, hogy külföldi titkosszolgálatok kezében lévő csoport, amelynek célja az iszlám lejáratása aljas képmutatással. A Daesh fenyegetést jelent az egész régióra” – jelentette ki közleményében az emírség.

A tálibok szóvivője, Sohail Shaheen arra is rámutatott, hogy “az amerikaiak csupán álcázni próbálják (a moszkvai támadás) valódi elkövetőit az úgynevezett “Iszlám Állam” felelősségével kapcsolatos nyilatkozataikkal”.  Ennek jegyében  próbálta például “Lindsey Graham szenátor elterelni a nyomozás irányát e nagyon kényes kérdésben.”

A tálib mozgalom ismételten azzal vádolja az Amerikai Egyesült Államokat, hogy kapcsolatban áll az Isis-Khorasannal, és azt állítja, hogy az amerikaiak a dzsihadizmust használják fel a terrortámadásaikkal kapcsolatos megtévesztésre. A tálibok evidensnek tartják, hogy a tádzsikisztáni titkosszolgálat és az izraeli Moszad érintett az ügyben. Általánosságban elmondható, hogy az Isis eredete és finanszírozása angol-amerikai és zsidó forrásokra vezethető vissza.

Amióta az Egyesült Államok és szövetségesei 2021-ben kivonultak Afganisztánból, a hamis zászlós ISIS-csoport folyamatosan öngyilkos merényleteket hajt végre a térségben. A tálibok szerint a Khorasan Kharan terroristák tadzsik állampolgárok, akiket Pakisztánban képeztek ki, és akiket nyugati hatalmak használtak fel azzal a szándékkal, hogy szabotálják Dél-Ázsiában a békét, a kibontakozást és a normális kapcsolatokat, főleg Afganisztán vonatkozásában”.

Egy valódi iszlám mozgalom számára az ISIS átlátszó módon gyanúsan támadja az Egyesült Államok és Izrael ellenségeit. Esetenként előfordulhat, hogy bizonyos egyéneket az ISIS propagandája inspirál, akik önállóan hajtanak végre terrorcselekményeket, ahogy az 2017-ben Turkuban történt. A tálibok szerint azonban a muszlimnak maszkírozott csoport alapvető célja a viszálykeltés a muszlimok között és a feszültségek általános növelése a térségben.

(euro-sinergias.blogspot.com – Szent Korona Rádió)

A tálibok szinte teljesen kiirtották az ópium termelést Afganisztánban

Dugin: Közel-Kelet – Eszkatológiai forgatókönyv

A tálibokhoz került az Ukrajnának szánt fegyverszállítmányok egy része

Legfrissebb

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Fokozottan védett növényeket gyomirtóztak le Budaörsön – vajon köze van az épülő lakópark engedélyeztetéséhez?

Többedjére vandálkodtak természetkárosítók a Natura 2000 területen, ami egy...

A technokrácia átka – Meghibásodik egy alkalmazás, majd az egész ország autóforgalma megbénul

Nem most először okozott katasztrófát a Google Maps téves...

Most vagy soha, Kárpátalja! Az Igazságot Magyarországnak Szövetség is részt vesz a HVIM Trianon Felvonulásán

Még soha nem éreztük olyan közel a trianoni igazságtalanságok...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

Kategóriák

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

“Izrael háborús bűnöket követ el” – vélekedik a volt izraeli miniszterelnök

Benjamin Netanjahut saját népe is elítéli már a Gázában...

Ez történik, ha farkasokkal találkozik az ember az erdő közepén (VIDEÓ)

Nem kell megijedni, ha farkasokkal találkozunk az erdőben, erre...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55