csütörtök, február 5, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Technokrata őrület: Gondolataival irányít egy számítógépet a Neuralink első páciense

A napokban váratlanul videóval jelentkezett Elon Musk legsátánibb kísérletekkel foglalkozó vállalkozása, a Neuralink. A cég ugyanis, ami emberek agyába épít be implantátumokat, egy olyan klipet közölt, amin állítólag azt lehet látni, amint első páciense egy számítógéppel kommunikál, mindössze csak gondolatai segítségével .

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Elon Musk még egy hónapja jelentette be, hogy a Neuralink első humán pácience sikeres agyi implantátumbeültetésen esett át. Mindeddig azonban a dollármilliárdos rövid tweetjén túl nem sok állt rendelkezésre annak felméréséhez, hogy az operáció eredménye hogyan is nézett ki, illetve milyen eredményt is sikerült elérnie általa.

A most megosztott videó szerint viszont működik az agyszámítógép interfész, amely lehetővé teszi a páciens számára, hogy gondolati úton vezéreljen – jelen esetben egy sakkprogramot. A 29 éves alany 8 évvel ezelőtt bénult le teljesen nyaktól lefelé egy búvárbaleset miatt.

Több ezren vennének részt Elon Musk szenvedéssel és halállal kecsegtető, emberi identitást eltörlő kísérleteiben

Saját gyerekei agyába is chipet ültetne Elon Musk

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Narkó-terrorizmus, iszlám démonizálás, Grönland-mánia – Kiadták az új amerikai katonai stratégiát

Leonid Savin, orosz geopolitikus elemzi az új amerikai katonai...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Íme a jelen fiatalsága: Traumát okozott a honvédelmi órán levetített, kézigránátról szóló film a résztvevőkben

Amíg 60-70 évvel ezelőtt, dédapáink hasonló korukban fegyverrel védték...

Kategóriák

Zsidók csempészték a Gázai övezet területére a cigarettát

Tiltott termékek csempészésével vádolt meg  meg 12 embert az...

Dugin: A pedofil elnökök és az Epstein-akták

Belebukhat az egész nyugati elit az Epstein-akták nyilvánosságra kerülésébe?...

Az ultrafeldolgozott élelmiszerek közelebb állnak a cigarettához, mint a gyümölcshöz

A kutatók arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy az...

Mindössze 8 év fegyházra ítélték elsőfokon a budapesti Antifa-terrortámadások transznemű elkövetőjét

2026. február 4-én ítéletet hirdetett elsőfokon a Fővárosi Törvényszék...

Beférkőzött a cionizmus a magyar református egyházba

Előző cikkünkben pozitívan értékeltük a magyar református egyházak azon...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55