Ha megkérdeznénk az átlag embert, hogy melyik volt a történelem legnagyobb hajókatasztrófája, valószínűleg a legtöbben a Titanicot mondanák. Tévednek.
Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07
1945 január 30.-án a Wilhelm Gustloff utasszállító kora hajnalban kihajózott Gotenhafenből (ma Gdynia), hogy a fedélzetén tartózkodó német civileket Kielbe szállítsa. Mivel rohamosan közeledett a front, nyilvánvaló volt, hogy a Vörös Hadsereg brutálisan fog bánni a német civilekkel, így 1945. január 21-én Karl Dönitz német admirális kiadta a parancsot a Hannibal hadműveletre, Kelet-Poroszország evakuálására.
A Luftwaffe, a Wehrmacht és a Kriegsmarine mindent megtett, emberfeletti erőfeszítésekkel a folyamatos támadások dacára egészen elképesztő módon 2,2 millió civilt, öreget, nőt és gyereket menekítettek ki. (A férfiaknak a parancs szerint az utolsó töltényig harcolni kellett.) Ezzel a világtörténelem legnagyobb evakuálását hajtották végre télen, háborús körülmények között.
Ennek ellenére több ezer kelet-poroszországi menekült indult gyalogszerrel nyugat felé. Számukra az utolsó esély Danzig és Gotenhafen kikötője volt, ahol a Kriegsmarine egyik legnagyobb támaszpontja volt. Így a Gustloffra is egyre több menekült áramlott.
Amikor Gotenhafenból elindult végzetes útjára 1945. január 30-án, fedélzetén 1100 főnyi katonai és hajós személyzet volt, 73 súlyosan sebesült katona, 373 fiatal nő a női tengerészeti segélyszemélyzetből, a többiek kétségbeesett menekülők, többségükben nők és gyerekek.
A kapitány, a part melletti, kivilágítatlan hajózás helyett a mély vizek felé vette az irányt. Ez a tengerrész ugyanis aknamentesített volt – ott azonban már tengeralattjárók is tartózkodhattak. Amikor rádión arról értesült, hogy egy német aknamentesítő konvoj közeledik, felkapcsoltatta a hajó piros-zöld navigációs fényeit, hogy elkerülje a velük való ütközést. Ezzel az éjszakai sötétségben nagyon könnyen, és távolról is jól észlelhetővé tette hajóját.
Stolpmünde (ma a lengyelországi Ustka) magasságában, egy közelben tartózkodó, addig eredménytelenül vadászó, a Balti Flotta kötelékébe tartozó SZ-13 jelű szovjet tengeralattjáró ezt észrevette és három torpedót lőtt ki a megvilágított hajóra. A tengeralattjáró parancsnoka a román származású Alekszandr Marinyeszko (eredeti nevén Alexandru Marinescu) volt.
Az első torpedó a Wilhelm Gustloff orrát találta telibe a vízvonal alatt, a második az „E” jelű fedélzeten robbant, a harmadik a gépházat találta el. A három találatot kapott utasszállító a bal oldalára dőlt, fedélzetén kitört a pánik. Az évnek abban a szakaszában megszokott –4 °C helyett –15 °C-os hideg volt, ezért minden teljesen el volt jegesedve. A csörlők, daruk üzemképtelenek voltak. A Wilhelm Gustloff kevesebb, mint 45 perc alatt süllyedt el a 44 méter mély vízben.
A Gusloffon menekülő mintegy 11000 ember közül több mint 9000 lelte halálát a hullámsírban. Többségében civilek, nők és gyerekek..
A világtörténelem legsúlyosabb hajókatasztrófájáról évtizedekig hallgatott mind a német, mind a győztes hatalmak történetírása. Az egykori NDK-ban és a keleti blokk országaiban a téma hivatalosan tabunak minősült, arról tilos volt beszélni.
Ezért a „haditettéért” a tengeralattjáró parancsnoka, Marinyeszko 1967-es halála után bő 23 évvel, a Szovjetunió szétesésének hajnalán, 1990-ben megkapta a legmagasabb katonai kitüntetést, a Szovjetunió Hőse emlékérmet…
Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
(Kemenár Zoltán nyomán Szent Korona Rádió)
Don Bosco álma a modernista támadásokról melyek az egyházat érik