szombat, december 6, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Megölte a kislánya mellett ülő családapát egy budapesti kereszteződésnél a jogosítvány nélküli drogos sofőr

Elmondása szerint részegen, a teszt szerint kábítószer hatása alatt, a vezetéstől ittas vezetés miatt eltiltva okozta a balesetet a drogos férfi Budapesten. Az elkövető felfüggesztett börtönbüntetéssel is rendelkezett kábítószer birtoklás miatt, ezért nagy félelmében otthagyta az áldozatokat a helyszínen bármi segítségnyújtás nélkül. Az RTL és a férfi ügyvédje közösen próbálják mosdatni a kábszeres gyilkost.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

A Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírója egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki “a gyanú szerint” hétfőn halálos balesetet okozott Újpesten – közölte a Fővárosi Törvényszék szóvivője szombaton az MTI-vel.

Szabó József Tamás elmondta: a nyomozási bíró a letartóztatást a szökés, az elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyével, továbbá azzal indokolta, hogy a férfi ellen több eljárás is van folyamatban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) korábban azt közölte: a 40 éves férfi – miután több napi rejtőzködés után csütörtökön Szigetszentmiklóson elfogták a rendőrök – beismerő vallomást tett. Kihallgatásán elismerte, hogy vezetéstől eltiltás hatálya alatt ült hétfőn a volán mögé, így okozott Újpesten balesetet.

Hozzátették:

a rendőrök a férfi elfogása után kábítószergyorstesztet alkalmaztak, amely pozitív eredményt mutatott. A férfit előállították mintavételre, majd halálos közúti baleset gondatlan okozása, segítségnyújtás elmulasztása és eltiltás hatálya alatti járművezetés megalapozott gyanújával hallgatták ki.

A BRFK tájékoztatása szerint a baleset hétfő este fél nyolc körül történt: egy Mercedes R320 típusú személygépkocsi a főváros IV. kerületében, a Rózsa utcában, a Deák Ferenc utcai kereszteződésnél a piros lámpánál várakozó három autónak ütközött. Az egyik autó villanyoszlopnak csapódott, míg a másik két autó egy autóbusznak sodródott.

A balesetben hárman sérültek meg: egyikük a helyszínen meghalt, a másik két sérültet a mentők kórházba vitték.

A gyanúsított segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt, nem hagyta hátra az adatait, és nem győződött meg a sérültek állapotáról – áll a rendőrség korábbi közleményében.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Julius Evola: Zárójelben a drogokról (I. részlet)

Kiutasított, dohánycsempész migránsok gázoltak halálra egy anyát a kislányával a francia gazdatüntetésen

Drogos férfi szúrt nyakon egy diáklányt a Kassáról Zsolnára tartó vonaton

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Kategóriák

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55