hétfő, október 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Melegszik a helyzet Franciaországban – Buzeráns a kormány élén

Úgy látszik Macron nem tud szabadulni a nyitott kapus politikájától: egyenesen egy hátsó kapus – vagy ha úgy tetszik hátsó bejáratos – politikust, Gabriel Attal oktatási minisztert nevezte ki az új francia miniszterelnöknek. Nemcsak zsidó, hanem még homoszexuális is – olvashatjuk a kuruc.info-n.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A 34 éves tárcavezető, aki a felmérések szerint a “legnépszerűbb francia politikus” (talán a buzibárokban – a szerk), az 1958-ban kezdődött V. köztársaság legfiatalabb kormányfője. Emmanuel Macron 2016-ban alakult pártjának alapítói közé tartozik, egy ideig szóvivője is volt. Apja félig elzászi, félig tunéziai származású zsidó volt a homokos politikusnak. Gabriel Attal a jelenlegi államfő 2017 májusában kezdődött hivatali ideje alatt a negyedik miniszterelnök.

Igazi tinédzser l’amour

“Kedves Gabriel Attal, tudom, hogy számíthatok az energiájára és elkötelezettségére az általam bejelentett újjászervezési és megújítási projekt megvalósításában. A 2017-es szellemének megfelelően: felülmúlni és merni. A nemzet és a francia nép szolgálatában” – írta Emmanuel Macron az X közösségi oldalon.

Láthatjuk “2017 szelleme” hova vezetett:

Migránsok késeltek halálra egy 15 éves fiút Franciaországban

Franciaország csendben halad a „preventív diktatúra” felé

(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Az évtized lopása – történelmi jelentőségű koronaékszereket loptak el a Louvre-ból

Kilenc történelmi jelentőségű ékszert loptak el vasárnap a franciaországi...

Kiabálásba torkollott Trump és Zelenszkij találkozója

Volodimir Zelenszkij október 17-én Washingtonban tárgyalt Donald Trump amerikai...

Bajza utca – Navalnij-emlékmű? Baranyi Krisztina átnevezné a kisföldalatti-megállót

Baranyi Krisztina, Ferencváros boszorkánya terjesztette be  az indítványt, hogy...

Megakadályozták az izraeli “diverzitásról” szóló előadás megtartását az ELTE palesztinpárti diákjai

Nem engedték megtartani az izraeli Héber Egyetem történésze, Alexander...

Kategóriák

Válaszcsapás: Ki mit nyert és vesztett Gázában? Szabad-e kezet fogni Oroszországban?

Mit nyert és vesztett a Hamász? Mennyire maradtak meg...

Húsz EU tagállam közösen küldené haza az afgán migránsokat

Az EU 20 tagállama közösen kérte az Európai Bizottságot...

Egy október 7-i támadásban részt vevő palesztint tartóztathattak le az Egyesült Államokban

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda terrorizmus gyanújával vett őrizetbe...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55