szerda, október 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Titokzatos istennő templomára bukkantak

Ősi templom maradványaira bukkantak Törökországban – írja az Arkeonews. Az épületet a Kastabala nevű romvárosban fedezték fel.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Kastabala egy történelmi jelentőségű település, amely már a hettiták és az asszírok korában is létezett, és fontos kulturális központja volt az ókori görög és római kornak is. A most megtalált szentélyt feltehetőleg Anatólia legősibb őslakosai, a luwik építették Krisztus előtt 540 környékén istennőjük, Kubaba tiszteletére.

Kubaba istennőt általában méltóságteljes, palástot viselő és kezében tükröt tartó alakként ábrázolták, azonban arról keveset tudni, hogy milyen személyiséget társítottak hozzá, illetve mi miatt imádták.

Faris Demir, az ásatások vezetője elmondta, a felfedezés nagyon izgalmas, hiszen ezelőtt egyik régész sem bukkant még Kubaba számára készült templomra a térségben. A szakértő úgy véli, hogy a romok alapos feltárásával eddig ismeretlen információkat tudhatnak meg, valamint azt is elárulta, hogy az épületben a papok mezítláb sétálhattak forró szenen szertartásos keretek közt.

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Ismeretlen pogány kultuszból származó övet találtak

Árpád-házi hercegnő lehet egy vatikáni kódex titokzatos főszereplője

 

Legfrissebb

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Boldogkőváralja: a csodálatos magyar vár, ami tökéletes program lehet gyerekekkel

Egy mesés helyszín, ami remek úti cél lehet az...

Cigányoknak mindent lehet? Csupán felfüggesztettet kaptak a magyarverő cigányok

Három és fél évvel ezelőtt egy keresztelőn a cigányok...

Ezért üldözik a jobboldali szurkolókat? Antifa dolgozik az MLSZ-nél

Az elmúlt időszakban a Magyar Labdarúgó Szövetség egyre erősebben...

Kategóriák

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Cigányoknak mindent lehet? Csupán felfüggesztettet kaptak a magyarverő cigányok

Három és fél évvel ezelőtt egy keresztelőn a cigányok...

Ezért üldözik a jobboldali szurkolókat? Antifa dolgozik az MLSZ-nél

Az elmúlt időszakban a Magyar Labdarúgó Szövetség egyre erősebben...

Toroczkai: az Európa sírját ásó liberálglobalista oldal nyíltan támogatja a terrorizmust

Hétfő éjjel tűz ütött ki egyszerre a százhalombattai olajfinomítónál...

Mi Magunk vlog: Mit keresett a HVIM delegációja Oroszországban?

Hogyan mentette meg a börtöntől az antifa Ilaria Salist...

Híd Budapesten keresztül – Dugin a Putyin-Trump találkozóról

Alexander Dugin is reagált röviden arra, hogy Budapesten rendezik...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55