szombat, február 7, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy hozzátartozó – Izrael semmit nem tesz érdemben a túszokért

Udi Goren akinek unokatestvéréről úgy tudták, hogy gázában tartózkodik túszként keményen bírálta az izraeli vezetést, mondván hogy nem tesznek érdemben semmit a túszok kiszabadításáért, sőt a bombázások erősödésével csak jobban veszélybe sodorják őket.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A későbbiekben kiderült, hogy Udi Goren unokatestvére már október 7-én életét vesztette és csak ezután szállították át a holttestét a Gázai övezetbe.

Az i24NEWS-nak vasárnap adott nyilatkozatában Goren kemény szavakkal illette az izraeli vezetést, mondván, hogy magára hagyta a túszokat, és nem tett erőfeszítéseket annak érdekében, hogy élve kijuttassa őket Gázából.

“Szeretném megkérdezni Netanjahu miniszterelnököt, hogy kormánya végül arra a döntésre jutott-e, hogy feláldozza a még élő maradék túszokat is”

– mondta Goren.

“Ha valamit biztosan tudunk, az az, hogy minden egyes nappal több túsz hal meg. Egy katonai művelet nem hozza vissza élve a túszokat. Csak a béke.”

Palesztinoknál hadifogolynak lenni luxus az izraeli börtönökhöz képest

Palesztinoknál hadifogolynak lenni luxus az izraeli börtönökhöz képest

(I24 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Digitális diktatúra: 2026-ban már bizonyítványt sem kapnak a diákok

Az AI tanár után jöhet a digitális bizonyítvány. Ez...

Senki nem akarja a cigányokat pesztrálni – Rengetegen hagyták el a gyermekvédelmet

Nem akar már szinte senki a gyermekvédelemben dolgozni. Úgy...

Hiába próbálta eltussolni, Trump is részese volt az Epstein féle zsidó-pedofil hálózatnak

Noha Donald Trump körömszakadtáig ellenezte és akadályozta azoknak az iratoknak a...

Digitális függőség: Elvették a telefonjukat, kiugrott a három tizenéves lány a kilencedikről

A digitális függőség, ezzel együtt a különböző mániák súlyos...

Csak a szokásos: cigányok támadtak egy emberre az Örs Vezér terén

A HÉV végállomáson tobzódó cigányok támadtak rá egy emberre...

Kategóriák

Újabb fogolycsere a láthatáron Kijev és Moszkva között

Az Egyesült Államok segítségével, Abu-Dzabiban megkötött fogolycsere során 314...

Meglőtték Vlagyimir Alekszejev tábornokot Moszkvában

Péntek reggel merényletet követtek el Vlagyimir Alekszejev ellen Moszkvában....

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55