Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...
Gúta

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok jelentek meg péntekre virradóra Gúta több pontján. Egyelőre nem tudni, kik állnak a feliratok mögött.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítve a háborús hírekkel és a nagyvilág történéseivel

Halász Béla, Gúta polgármestere bejegyzésében úgy fogalmazott: „Mi tiszteletben tartjuk minden ember identitását, nyelvét és kultúráját, ugyanakkor természetesnek tartjuk azt is, hogy felvidéki magyarként büszkén őrizzük meg saját anyanyelvünket, hagyományainkat és közösségünket.” A polgármester hangsúlyozta, hogy Gútán a magyarok és a szlovákok hosszú ideje együtt élnek és közösen építik a várost. Mint írta, együtt dolgoznak nap mint nap, együtt nevelik gyermekeiket, és együtt viselik a nehéz időket is.

A Paraméter szerkesztősége megkereste a város első emberét, aki elmondta, két helyen észlelték a feliratokat. A nagyobb felirat a városháza melletti úton jelent meg, míg egy kisebb egy közeli utcában. Először lakosok jelezték a sértő szövegeket, ezt követően ellenőrizték a helyszíneket. Halász szerint az utóbbi időben országszerte erősödött a magyarellenesség, és felélénkültek a dolgok. Úgy fogalmazott, az ilyen hangulatkeltések leginkább „a primitív emberekre hatnak”. „Nem jó útra vezet ez a jelenség” – mondta portálunknak, majd hozzátette, bízik benne, hogy sem országos, sem helyi szinten nem folytatódnak azok az atrocitások, amelyek szerinte a felsőbb politikai körökből is érzékelhetők.

A város az ügyben rendőrségi feljelentést is tett. Halász Béla szerint fontos megvédeni a közösség békéjét és egymás kölcsönös tiszteletét. Bejegyzését azzal zárta: „Én továbbra is a nyugalomban, az együttműködésben és az emberségben hiszek. Mert Gúta csak együtt lehet erős.”

 

https://szentkoronaradio.com/blog/2026/03/17/magyar-csalad-orokoseitol-kobozna-el-a-foldet-a-szlovak-allam-a-kitelepitesre-es-a-benes-dekretumokra-hivatkozva/

https://szentkoronaradio.com/blog/2026/02/10/megszuntet-egy-felvideki-magyar-gimnaziumot-a-szlovak-oktatasi-miniszterium/

(Paraméter nyomán Szent Korona Rádió)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.