csütörtök, május 29, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bizonyították hogy kitaláció a dákoromán elmélet

Már sok esetben tapasztaltuk, hogy a románok hajlamosak és a történelem során is hajlamosak voltak kitalálni mindenféle hazugságokat, hogy bizonyítani próbálják a felsőrendűségüket, előkelőségüket, vagy akár az Erdélyhez való jogukat. Az egyik legnagyobb ilyen kitalációjuk, a dákoromán elmélet, miszerint népük a rómaiak közetlen leszármazottja, immáron bizonyítottan megdőlt, hiszen a DNS tesztek egyértelműen kimutatták, hogy 50-60%-ban szláv eredetű génekkel rendelkeznek. Ebben az esetben a “román” név is okafogyottá válik, és újra az “oláh” megnevezés az indokolt.

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Novinite nyomán számolt be a Mandiner arról, hogy a Bulgáriára, Észak-Macedóniára, Szerbiára, Romániára, Albániára és Görögországra kiterjedő, úttörő DNS-kutatás a balkáni népesség genetikai szerkezetével kapcsolatos “megdöbbentő” felfedezésekhez vezetett.

A román genom 50-60 százalékban szláv eredetű, hasonlóan balkáni szomszédaihoz, Bulgáriához és Horvátországhoz

– derült ki az átfogó tanulmányból.

A lap hozzátette, hogy a szerbiai, spanyol és amerikai tudósok együttműködésével készült kutatás rávilágít a szláv gének elterjedtségére a régióban.

A Tanjug szerb ügynökség által közölt eredmények szerint a bolgárok, a románok és a horvátok rendelkeznek a legmagasabb szláv génkoncentrációval. Ezzel szemben a görögöknél a legalacsonyabb ennek a genetikai örökségnek a jelenléte: 4 és 20 százalék között mozog

– írták.

Mindez azért érhette kellemetlenül a románokat, mert évtizedek óta hirdetik a dák-román hazugságot, mely a román és a latin nyelv rokonságán alapuló elmélet. Ennek értelmében az erdélyi románok az egykori római Dácia lakóinak, a “romanizált dákoknak” és a római telepeseknek leszármazottai, tehát ők Erdély őslakói.

Magyar huszárok foglalták el Bukarestet 1916 december 6-án

Román “újraegyesülésről” ír Erdély elcsatolása kapcsán az Euronews magyarországi újságírója

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Elveszett erdők – meseszép természetfilm Magyarország legértékesebb természeti kincseiről (VIDEÓ)

Újabb lenyűgöző természetfilmmel jelentkezett a Vadvíz Stúdió. Vadvizeink után...

Ausztria nem bír a migránsokkal, teljes körű kiutasítás helyett integrálja őket

Ausztria rájött, hogy nem bír a tömeges migrációval, de...

Baj van a toronyban: Orbán infantilis TikTok-mémmel kapálózik a fiatalok után

Tung tung tung tung... szól a semmiről Magyarország Miniszterelnökének...

Izrael megerősítette: Mohamed Szinvár, a Hamász vezetője halott

Még május 13-án mértek erőteljes csapást Hán Júniszra a...

Szijjártó megint Kárpátalja mellett állt ki – Tettek is követik a szavakat?

A külgazdasági és külügyminiszter Szijjártó sokadjára állt ki Kárpátalja...

Kategóriák

Ennyi volt? Elon Musk kilép a Trump-kormányból

Elon Musk, Donald Trump tanácsadója, a Kormányzati Hatékonysági Minisztérium...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55