szombat, augusztus 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kína az újonnan bemutatott rakétáival köröket ver az USA fegyverzetére

Kína felfedte a legújabb levegő-levegő rakétáit (AAM), amelyek létezéséről eddig csak találgatások voltak.  Az előzetes információk alapján az USA egyenlőre csak álmodhat hasonló fegyverekről – számolt be az Eurasian Times.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A kínai állítások szerint a PL-17-es AAM nagyobb hatótávolsággal rendelkezik, mint bármelyik jelenleg ismert hasonló rakéta az amerikai haderőben.

Peking szerint akár 400 kilométeres távolságban is bevethető az eszköz. A mostani fejlesztések a korábbi 300 kilométeres hatótávú PL-15-ösöket válthatják fel, amelyek már önmagában elérték, hogy az Egyesült Államok AIM-260 nevű fejlesztési programmal reagáljon. Ennek keretében a Lockheed Martin nevű vállalat építhet hasonló képességekkel bíró AAM-eket.

Az hogy a kínai hadsereg egyenlőre milyen státuszban használja a fegyvert még nem derült ki.

Egyes állítások szerint Kína már 2022-ben hadrendbe állította a PL-17-eseket, viszont ezt akkor még nem erősítette meg egyetlen felvétel sem. Kína a hasonló fejlesztések esetében jelentős propagandát folytat, ezért volt meglepő, hogy ez most eddig elmaradt. Az eszközzel kapcsolatban terjengő pletykákról még a The Diplomat tavaly novemberi beszámolójában lehetett olvasni. A hasonló fegyverek nemcsak a hatótávolságuk miatt jelentenek nagy előnyt, hanem az egyre modernebb irányítási képesség miatt is. Ezek az eszközök ennélfogva kilövés után is folyamatosan képesek korrigálni a repülési pályán, meglehetősen nagy pontosággal.

A hasonló fegyvereket elsősorban arra fejlesztették ki, hogy mélyen a védelmi vonalak mögött is csapásokat lehessen velük végrehajtani. Akár az utánpótlási útvonalakat, vagy az ellenséges vadászgépeket is ki lehet iktatni a segítségükkel.

Hogyan fehéríti ki Peking az ujgurokkal kapcsolatos „politikáját”?

Kína a palesztin nemzet jogaiért szólalt fel

(Portfolio.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Oroszország nemcsak szóban lép fel a sátánizmus ellen: 1000 rubel bírságot kapott egy Sátánról posztoló lakos

Oroszország tényleg komolyan veszi a sátánizmus visszaverésének fontosságát. A...

“Még egyszer idejövök és megölöm a Renner Erikát” – A lúgos doki áldozatát továbbra is zaklatják

Renner Erika, a “lúgos orvos” áldozata, akit volt párja...

A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte a letartóztatását...

Ismét lángokban a Barátság kőolajvezeték, az ukránok az ’56-osok jelmondatát is belekeverték az ügybe

Augusztus 22-én megint megtámadta Ukrajna a Magyarországot is ellátó...

Kategóriák

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Oroszország nemcsak szóban lép fel a sátánizmus ellen: 1000 rubel bírságot kapott egy Sátánról posztoló lakos

Oroszország tényleg komolyan veszi a sátánizmus visszaverésének fontosságát. A...

A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte a letartóztatását...

Tizenéves boszniai cigányok lopott autóval gázoltak halálra egy nőt Milánóban

A 71 éves Cecilia de Astis Milánó utcáin sétálgatott...

Ismét nálunk játszik az izraeli válogatott

Hazánk gyarmati státuszát mi sem bizonyítja jobban, mint az...

Bevándorlók társadalmában élünk: a német diákok 75 %-a migráns hátterű

A berlini statisztikai hivatal adatai szerint a gyermekek a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55