szerda, augusztus 20, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ijesztő műholdfelvételekkel rukkolt elő Kim Dzsongun

Egy Észak-Koreából november 21-én felbocsátott műhold felvételeket készített egyebek között egy dél-koreai kikötőben horgonyzó amerikai repülőgép-hordozóról és hawaii amerikai katonai létesítményekről is.

Kövesd Telegram csatornánkat

Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

A KCNA észak-koreai hírügynökség szombaton arról jelentett, hogy Kim Dzsongun észak-koreai vezető néhány napon belül másodszor is ellátogatott a nemzeti repüléstechnikai hatóság műholdirányító központjába, ahol a vezető azokat a fényképeket tanulmányozta, amelyeken egyebek között a dél-koreai Busanban állomásozó amerikai nukleáris meghajtású Carl Vinson repülőgép-hordozó látható, illetve megtekintette a hawaii amerikai katonai bázisokról készített fotókat.

Ezek a fotók részben dél-koreai területek fölött készültek, látható rajtuk például az amerikai haditengerészet nukleáris meghajtású repülőgép-hordozója, a USS Carl Vinson is, amely Busan katonai kikötőjében horgonyoz november 21. óta.

A hírügynökség szerint a műhold a Hawaii-szigetek felett is átrepült, ahol a Pearl Harbor-i haditengerészeti bázist és a Hickam légitámaszpontot fényképezte– közölte az MTI.

Észak-Korea november 21-én állította pályára a műholdat. Ezt megelőzően Phenjan augusztusban és májusban sikertelenül próbálkozott műholdfellövéssel.

Kétéves kisgyermeket ítéltek életfogytiglanra Észak-Koreában, mert Bibliát találtak a szüleinél

Kábítószer és terror: ez Észak-Korea valódi arca

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

Kategóriák

Kivétel nélkül minden izraeli telepesnek dolgozó thai nő szexuális zaklatásról számolt be

Minden egyes, az izraeli mezőgazdasági iparban dolgozó thaiföldi nő...

Budapesten jöhet létre a Putyin-Zelenszkij találkozó

Egy magas rangú amerikai tisztviselő azt nyilatkozta a Reuters-nek...

Kétségbeesetten vergődik Kaja Kallas

Az Európai Unió ruszofób külügyi főképviselője, Kaja Kallas felszólította...

A lengyelek többsége negatívan értékeli a balliberális Tusk-kormány munkáját

Az OGB közvéleménykutató kedden közzétett felmérése szerint a lengyelek...

Trump szerint nem mennek amerikai békefenntartók Ukrajnába

A Fox News műsorában Donald Trump kijelentette, hogy nem...

50 milliós kárt okozott a cigány, aki szétverte a MÁV egyik kocsiját

Megtalálták a "vandált", aki vasárnap szétverte a MÁV egyik...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55