szombat, augusztus 23, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A digitális állampolgárság a poklok kapuit nyitja rá az emberi szabadságra

A magyar kormány által kezdeményezett digitális állampolgárság bevezetése a poklok kapuit nyitja rá az emberi szabadságra – jelentette ki Szakács Árpád az Ultrahang legújabb műsorában.

A könyvkiadó, publicista hozzátette: azzal, hogy beköltözik az állam a telefonunkba, konkrétan azt jelenti, hogy elkezd kiépülni a kínai típusú totális megfigyelés technológiai háttere. Mint ismeretes, Rogán Antal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a napokban jelentette be, hogy benyújtják a parlament elé a digitális állampolgárságról szóló törvényt, és alkotmánymódosításra is sor kerül azért, hogy az állam kezelhesse a magyarok adatait, a jövőben pedig a mobiltelefonnal tudják majd igazolni magukat az emberek. – Az államnak minél távolabb kell magát tartania az adatainktól, főleg attól, hogy azokat összevontan kezelje, ez ugyanis lehetővé teszi, hogy bárkit lekövessenek, megfigyeljenek. Pontosan ilyen rendszer van Kínában, ahol erre alapozva már bevezették a társadalmi típusú kreditrendszert, amelyben az állampolgárok minden lépését ellenőrzik, az összes cselekedetét számon tartják, és társadalmi kreditpontokkal büntetik vagy jutalmazzák a magaviseletét – reagált Rogán bejelentésére Szakács Árpád.

Szakács felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszerváltozás egyik első lépése volt, hogy az Alkotmánybíróság megszüntette a személyi számot. A testület akkor úgy ítélte meg, egy demokráciában elfogadhatatlan, hogy egy személyi számmal intézzenek ügyeket, azokat ugyanis össze lehet kapcsolni, ami alkalmas arra, hogy embereket megfigyeljenek. – Amit most a magyar kormány tesz a mai informatikai viszonyok között, sokkal durvább, mint a kommunisták lépése, ezzel ugyanis nemcsak megfigyelheti az állampolgárokat, hanem kiszolgáltatja a globális techcégeknek – mondta Szakács Árpád. Felidézte Novák Előd, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjének az esetét, akit korábban titkos módszerekkel figyeltek meg, amiért egy szivárványos textildarabot szedett le a XI. kerületi önkormányzat épületéről.

Az eset kapcsán Szakács Árpád vonatkozásában is információgyűjtést rendelt el a rendőrség, amiért a publicista aznap feltűnt Novák Előddel az egyik kerületi kamerán. – Nekem semmi közöm nem volt az esethez, önmagában ez nem is lehetett volna indok a személyemmel kapcsolatos adatgyűjtésre, mégis vérlázító rendőrségi túlkapás miatt valakik visszaélve a hatalmukkal a magyar adófizetők pénzét arra költötték el, hogy indokolatlan bűnügyi megfigyeléseket folytassanak le.

Ezért is aggasztó, hogy az állam kezébe ilyen megfigyelési lehetőség jut – hívta fel a figyelmet Szakács Árpád. Kitért arra is, hogy az embereket megfigyelő digitális állampolgársággal kapcsolatban semmilyen baloldali vagy liberális tiltakozás nem érkezett, pedig állítólag nekik fontos a szabadság kérdése. Cáfolhatatlan tény, hogy Magyarországon ma egyetlen párt küzd az emberi szabadságért, ez pedig a Mi Hazánk Mozgalom. Hangsúlyozta: a napokban Novák Előd aláírásgyűjtést és alkotmánymódosítási javaslatot kezdeményezett azért, hogy kapjon alkotmányos védelmet a készpénz, aminek a megszüntetése szintén a globális rabszolgaság kiépítésének az egyik fontos terve.

A publicista szerint a magyar kormány szolgai módon követi azt, amit a Bill Gates-féle technológia vállalatok már évek óta szorgalmaznak: az állampolgárok totális megfigyelését lehetővé tevő fejlesztéseket ráerőltetni a nemzetállamokra. Ha ez sikerül, az emberi szabadság számára beláthatatlan következményekkel jár majd. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyaroknak el kell utasítaniuk mint a digitális állampolgárságot, mind a digitális pénzt.

(Kuruc.info)

Az EU mostantól bármilyen indok nélkül megfigyelheti az állampolgárait – a Fidesz is megszavazta

Több ezren vennének részt Elon Musk szenvedéssel és halállal kecsegtető, emberi identitást eltörlő kísérleteiben

Valódi állampolgárok helyett úton a „digitális” állampolgárok felé

Legfrissebb

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Jeffrey Epstein volt szeretője: „Nem hiszem, hogy öngyilkos lett”

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szexuális bűncselekmények sorozatáért...

A transznemű deviáns eltitkolta, hogy valójában férfi, ezért most szexuális bántalmazás miatt ül vádlottak padján

Idáig is eljutottunk. A transznemű aberrált eltitkolja magáról, hogy...

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Kategóriák

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Jeffrey Epstein volt szeretője: „Nem hiszem, hogy öngyilkos lett”

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szexuális bűncselekmények sorozatáért...

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Oroszország nemcsak szóban lép fel a sátánizmus ellen: 1000 rubel bírságot kapott egy Sátánról posztoló lakos

Oroszország tényleg komolyan veszi a sátánizmus visszaverésének fontosságát. A...

A gyanú szerint megölte saját gyermekét a nagydorogi cigányasszony

A rendőrség gyanúsítottként hallgatta ki és kezdeményezte a letartóztatását...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55