csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ismét boldogan parádézhattak önkényuralmi jelképekkel a kommunisták

A kommunista nosztalgiában szenvedő Munkásőr Emléktársaság idén megkoszorúzta a volt MSZMP-székház összegrafitizett ablakát. Az esemény alatt végig nyíltan viseltek tiltott önkényuralmi jelképeket azonban ez úgy tűnik még mindig nem zavarja a hatóságokat.

Kövesd Telegram csatornánkat

Kövesd Telegram csatornánkat. Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is.

Az alábbi képet az Ellenforradalom 1956 elnevezésű Facebook-csoport tette közzé:

A törvény elég egyértelműen fogalmaz:

269/B. § (1) bekezdése szerint „Aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarló-kalapácsot, ötágú vöröscsillagot vagy ezeket ábrázoló jelképet a) terjeszt; b) nagy nyilvánosság előtt használ; c) közszemlére tesz; ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel büntetendő.”

Mivel “az idézett jogszabály (2) bekezdése szerint „nem büntethető az (1) bekezdésben meghatározott cselekmény miatt, aki azt ismeretterjesztő, oktatási, tudományos, művészeti célból vagy a történelem, illetve a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatás céljából követi el.,” ezért bemutatunk egy kinagyított példányt is arról, amit Sej László visel:

Nyilvánvaló, hogy Sej László azért viselte a karszalagot, mert kommunista meggyőződésű, sőt, rendezvényeiken rendszeresen előfordul, hogy a kommunizmus bűneit tagadják, relativizálják, 1956 kacsán is, de ezt folytatólagosan megteszik Facebook-oldalukon is, erről így rendelkezik az érvényben lévő jogszabály:

333. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett népirtás vagy más, emberiesség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja, jelentéktelen színben tünteti fel, vagy azokat igazolni törekszik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A kommunizmus áldozatai – Hegedűs István emlékezete

Még mindig van Kun Béla és Lenin utca Magyarországon

(Magyar Jelen nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Kategóriák

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55