szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az állam támogatásával, orvosok felügyelete mellett heroinozhatnak a drogosok Skóciában a közel jövőben

Drogfogyasztó klinikákkal segítenék a kábítószerfüggőket életük tönkretételében Skóciában. Az állami támogatással épülő intézetbe a tervek szerint bármilyen tudatmódosító szert legálisan be lehetne vinni, aminek az elfogyasztását orvosok felügyelnék. Ahelyett, hogy a dílerek ellen küzdenének, és azon fáradoznának, hogy a leszokást támogassák, inkább elősegítik és megkönnyítik az utat a drogokon keresztül vezető szörnyű végzetbe.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

A skót hatóságok szerdán jóváhagyták az Egyesült Királyság első államilag támogatott drogfogyasztó szobáját, ahol orvosi felügyelet mellett, biztonságos körülmények között lehet illegális kábítószereket, így kokaint vagy heroint fogyasztani. Glasgow helyi tisztségviselői szerdán hagyták jóvá a politikai vitákat kiváltó, 2,3 millió fontba (egymilliárd forint) kerülő szoba létrehozását:

A projektet támogató Elena Whitham skót kábítószer- és alkoholügyi miniszter szerint több mint száz világszerte működő, Németországban is Hollandiában is megtalálható intézmények tapasztalatai azt mutatják, hogy “az intézményekben végzett munka életeket ment, és az egészségügyi rendszer terhelését is lecsökkenti”, de arról nem beszél hogy megkönnyíti a függővé válást, és gyakorlatilag legalizálja a legdurvább kábítószereket is.

Saket Priyadarshi doktor úr, az intézmény vezetője drogoztatja a rettenthetetleneket (fotó: BBC)

A működését jövőre megkezdő központban egészségügyi szakemberek dolgoznak majd, akik higiénikus környezetet biztosítanak az intézményen kívülről behozott legveszélyesebb kábítószerek fogyasztására is. A hatóságok józan logikával szembemenő véleménye szerint az intézmény “nincs ösztönző hatással a kábítószerhasználatra, viszont csökkenti a kábítószerek okozta ártalmakat és a túladagolásos esetek számát”.

Egy glasgow-i tisztségviselők által kiadott jelentés szerint “elsöprő nemzetközi bizonyítékok vannak” arra vonatkozóan, hogy az ilyen típusú létesítmények csökkentik a kábítószerhasználat negatív hatásait a közterületeken, különösképp az eldobott injekciós tűk okozta fertőzésveszélyt, de a függők számáról senki nem beszél.

Még lábadozószobájuk is lesz a drogosoknak (forrás: GCC)

A skót kormány az Egyesült Királyság részeként is önálló döntéseket hozhat oktatásügyi és egészségügyi kérdésekben. A londoni kormány korábban közölte, hogy

Angliában vagy Wales-ben nem támogatják az ilyen létesítmények létrehozását, mivel meglátásuk szerint ezeken a helyeken elnézik vagy ösztönzik a drogfogyasztást.

Késsel fenyegetőzött egy borsodi iskolában egy drogos férfi

Hemzsegnek a gyerekek az Ozora fesztiválon – A nemiszerveiket mutogató drogosok sem zavarják a szülőket

(Kuruc.info – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55