szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Pártot alapít Vona, pedig a Spinoza-házból 20 év vezeklést írtak elő számára

Már napok óta lehetett tudni, hogy Vona Gábor készül valamire. A Jobbik volt elnöke 2018-ban a választások után hozta létre a Második Reformkor Alapítványt. Az alapítvány azonban most kilépett a civil közéletből, és párttá alakult.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

Vona Gábor a 2018-as országgyűlési választás után távozott a Jobbik éléről, majd másfél évvel később ki is lépett a pártból. A politikus ekkor azt mondta, hogy visszavonul a politikától, de 2021-ben megalapította a Második Reformkor Alapítványt, könyveket, publicisztikákat írt. Emellett egészen idén augusztusig szerepelt az ATV Öt című műsorában, ahonnan saját döntésére távozott.

Vona elmondta, hogy sok párt van Magyarországon, de a közösségüket egyik sem tudja képviselni. „Úgy döntöttünk, hogy párttá alakulunk” – jelentette be. A jövőben is Második Reformkor néven folytatják, terveik szerint a „reformkoriság” mentén fognak politizálni. „Ki akarunk lépni a cinizmusból, csak a saját ügyeinkkel akarunk foglalkozni és hidakat építeni” – mondta. Vona kiemelte, hogy nem terveznek együttműködni az ellenzéki pártokkal és a Fidesz-KDNP-vel sem.

Rangos Katalin újságíró, akivel Vona még 2017-ben egy mandineres interjúban beszélgetett, most elmondta, hogy helyesli a pártalapítást, de kevesli a vezeklést érte:

„Ahhoz nekem kell húsz év, hogy elhiggyem valakiről, hogy teljesen mást gondol, mint akkoriban. Ez a húsz év pedig még nem telt le”

– fogalmazott. Rangos emellett ezt nyilatkozta:

„Vona Gábor jól teszi, hogy pártot alapít, hiszen láthatóan egy vezéralak. Az árkok betemetése és a hidak építése ugyanakkor olyan szlogenek, amelyeket mindenki elmond egy pártalapításnál.”

A Második Reformkor elnöke Vona Gábor lett, munkáját hat alelnök segíti, de van pártigazgatója, kommunikációs és szakmai igazgatója és szóvivője is a pártnak.

Vona bejelentette, hogy:

Az önkormányzati választáson nem kíván a 2RK indulni, mert az alapítók szerint az önkormányzati testületekben civileknek a helyük, de az európai parlamenti választáson már mérhető eredményt szeretnének elérni, akár több képviselővel is számolnak.

Egy harcos gondolatai: A pártpolitika modernitása a metapolitikai valóság tükrében

„Gárda már nincs, cigánybűnözés még van!” – Novák a történelemhamisító cigány darab ellen tiltakozott

(Telex.hu, Kuruc.info és ATV nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55