szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Leállította a Microsoft a mesterséges intelligenciáját, mert Hitlert éltette

A mesterséges intelligenciák már közel elértek arra a fejlettségi szintre, hogy tömegesen vegyék át a mindennapi feladatokat az élet legváltozatosabb területein. Több világcég, így például a Google, az IBM vagy a Microsoft is dolgozik olyan intelligens rendszereken, amelyek a ma használt számítógépektől eltérően asszociációkra, intuícióra is képesek. Ezek egyike volt a Microsoft Tay nevű rendszere, amelynek egy 2000 körül született, tehát ma 15-16 éves fiatalember intelligenciáját és tapasztalatát kellett volna reprodukálnia bizonyos tanulási időszak után.

A kísérletet azonban 24 órán belül leállították, mivel Tay rövid úton azt állapította meg a világról: az emberek utálatosak, és Adolf Hitlernek mindenben igaza volt. Ráadásul ezt közölte is Twitteren a világgal.

Figyelemreméltó, hogy az AI bekapcsolása pillanatában még azt közölte gyermeki örömmel, hogy “az emberek szupermenők”.
A Microsoft szakemberei most azt vizsgálják, miért változott meg Tay véleménye ilyen gyökeresen egyetlen nap alatt. Állításuk szerint egyszerűen trollok űztek ízetlen tréfát a géppel, mivel az bármit megismétel, ha utasítják rá. A The Guardian brit lap azonban rámutatott: a gép magától is hivatkozott Hitlerre egyes válaszaiban. Például amikor valaki feltette neki a kérdést, hogy Ricky Gervais ateista-e, ezt felelte: “Ricky Gervais Adolf Hitlertől, az ateizmus feltalálójától tanulta az önkényuralmat.”
(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

A 2RK, az LMP, valamint a pornós párt sem indul az idei választáson

Több mikro párt is bejelentette, hogy nem indulnak a...

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

Kategóriák

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55