csütörtök, május 21, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az alkotmánybírósági döntés az ártatlanokra nem vonatkozik!

Hiába van róla alkotmánybírósági döntés, hogy a törvénytelen lehallgatásokat nem lehet figyelembe venni, ez Szőcs Zoltánra és Beke Istvánra, a két előzetesben lévő vármegyés vezetőre nem vonatkozik, mert ők “nemzetbiztonsági kockázatot” jelentenek. A mindenféle köztörvényeseket persze felmentik.

A ma délelőtti tárgyalás során elég volt kiejteni az ügyésznek ezt a varázsszót: nemzetbiztonsági kockázat. A jelen Romániájában azok az emberek akik, táborokat szerveznek gyerekeknek, karitatív akciókat hajtanak végre, fiatalokat az egészséges életre, hazaszeretetre, hagyományőrzésre tanítanak, ugyanakkor a közösség élére állva szót emelnek annak jogaiért, nemzetbiztonsági kockázatot jelentenek. Szőcs Zoltán és ügyvédje ezzel a manapság nagyon divatos szópárral lett kifizetve. Miközben Európa szerte tényleges és brutális terrorista merényletek történnek a román hatalom az ezen események következtében kialakult hangulatot és a román emberek naivságát kihasználva tart bent két ártatlan embert. A kérdés csak az, mikor veszik komolyan saját magukat ezek a hatalmi szervek? Emberi életekkel, érzésekkel, jogokkal játszadoznak csak azért, hogy hatalmukat fitogtatva önelégülten böfögjék fel magukból a hazug alapokon álló eredményeket.
(HVIM- hírszolgálat – Székelyföld nem Románia – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Vége a rendeleti kormányzásnak, újra bejöhetnek az ukrán agrártermékek

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így az...

Gaudi-Nagy Tamás válaszolt Magyar Péternek: Hagyjon fel az ellene indított gyűlöletkampánnyal

Dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd közleménye a K. Endre kegyelmi...

Buzilobbista egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak

"Ösztönösen idegenkedik" a nemzet fogalmától és az úrnapi körmenethez...

Kategóriák

Vége a rendeleti kormányzásnak, újra bejöhetnek az ukrán agrártermékek

Május 13-ával hatályukat vesztették a veszélyhelyzeti rendeletek, így az...

Buzilobbista egyházügyi államtitkára lehet a Tisza-kormánynak

"Ösztönösen idegenkedik" a nemzet fogalmától és az úrnapi körmenethez...

A kegyelmi ügy margójára – 9 éves kislányt meggyilkoló pedofilnak lehet kegyelmet adni?

Kétségtelen, hogy ma az úgynevezett kegyelmi ügytől és Magyar...

Nem működik az elszigetelés, egyre elfogadottabb az AfD Németországban

Annak ellenére, hogy minden eszközzel próbálják elszigetelni az AfD-t,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55