Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok jelentek meg péntekre virradóra Gúta több pontján. Egyelőre nem tudni, kik állnak a feliratok mögött.
Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén vonult fel a magyarellenes Nemzet Útja nevű román szervezet, egy ortodox pap kíséretében, ortodox köntösbe csomagolva a sovinizmust. Mihai Tîrnoveanu, a szélsőséges kijelentéseiről ismert “aktivista” rövid videót is közölt az érkezésről.
Ukránok: Magyarul csak a négy fal között merj megszólalni

Az EU érett Ukrajna nyelvi ombudsmanja sok egyéb más dolog mellett azt kifogásolta, hogy az emberek saját anyanyelvükön és nem ukránul folytatják magánbeszélgetéseiket.
Szentmise közben törték rá az ajtót a románok a premontrei apátra, hogy kilakoltassák

Szentmise közben, a szentáldozás alatt törtek be a román csendőrök nagyváradi premontrei templomba, hogy kilakoltassák az apátot. Ezt követően végül kimentek, de a mise után betörtek egy hátsó kaput, és a sekrestye felől próbáltak meg behatolni, ahol Fejes Rudolf Anzelm atya és a hívők állták útjukat – írja a Magyar Jelen.
Vádlottak padján a dunaszerdahelyi Trianon-emlékmű készítői

Komoly vádakkal kell szembenéznie annak a hét felvidéki magyarnak, akik Dunaszerdahelyen Trianon emlékműt merészeltek emelni: csoportosan elkövetett szélsőségesség ürügyén akár 8 évet is kaphatnak a vádlottak. Plusz adalék, hogy az egyik feljelentő a magát szlovák történésznek tartó Patrik Dubovský. Február 20-án reggel 9 órakor lépett be a Specializált Büntetőbíróság tárgyalótermébe az a hét vádlott, akik […]
A felvidéki magyarság jövője a Beneš-dekrétumok árnyékában – Teltház a párkányi fórumon

Dr. Gaudi-Nagy Tamás és Budaházy György, mint az Igazságot Magyarországnak Szövetség tagjai, Párkányban tartottak teltházas fórumot a Beneš-dekrétumok és az új szlovák törvény kapcsán. A fórumról készült videofelvétel alább megtekinthető.
Zelenszkij: Orbán Viktor nekünk köszönheti, hogy a hadserege helyett a hasát növeszti

Zelenszkij magyarellenessége az utóbbi hetekben elsősorban abban nyilvánul meg, hogy rendszeresen üzenget csípős megjegyzéseket Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek. Orbán Viktor ilyenkor rendre visszaszúr Zelenszkijnek egy-egy beszólással, az üzengetés már több hete tart. Ezúttal ki tudja, mit szívhatott éppen az ukrán elnök, mielőtt azt kezdte el fejtegetni, hogy mi magyarok az ukránoknak köszönhetjük azt, hogy Oroszország […]
Súlyos büntetésre számíthatnak a soviniszta román szurkolók

A fegyelmi bizottság elé hívták a házigazda Bukaresti Dinamo illetékeseit az U Craiova elleni bajnokin történt incidensek miatt. A soviniszta román szurkolók megdobálták Kovács István játékvezetőt, a meccs előtt pedig magyarellenes rigmusokat kiabáltak.
Magyarellenes atrocitás Kolozsváron: „Ha magyarul akarsz beszélni, menj vissza Budapestre!”

Újabb magyarellenes támadás Kolozsváron: „ne beszéljetek a lovak nyelvén!”. Az elszenvedők szerint az Universitatea (U) Cluj szurkolói által elkövetett magyarellenes incidens ügyében indított hivatalból eljárást a kolozsvári rendőrség uszítás, gyűlöletkeltés és diszkrimináció gyanújával – közölte Csoma Botond parlamenti képviselő, aki szerint a román belügyminisztert is tájékoztatták az esetről – írta a Kuruc.info.
A Hatvannégy Vármegye is részt vett a Beneš-dekrétumok elleni tüntetésen

A HVIM – Magyar Ellenállás tagjai is részt vettek a Beneš-dekrétumok elleni tüntetésen Pozsonyban. Dobay Gergely, mozgalmunk felvidéki vezetője videóban számolt be a szlovák hatóságok magyarellenes fellépéséről, az új szlovák törvényt ugyanis most először alkalmazták élesben. Felháborítónak tartjuk, hogy a felvidéki magyarok életét megkeserítő dekrétumok egyáltalán érvényben lehetnek a mai napig, az pedig különösen vérlázító, […]