csütörtök, március 19, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Az ukrán katonák szerint nem lesz elég a nyugati segítség

A frontvonalban lévő ukrán katonák aggódnak amiatt, hogy a tömérdek nyugati támogatás ellenére is előnyben vannak az orosz erők.

Kérjük, támogassa adója 1%-ával a HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashat.
Felajánlását az Azonosságtudat Alapítványnak küldje el!
Adószám: 18218082-1-07

Egy, a donbasszi Ugledar város közelében állomásozó közlegény mondta:

“Nem tudom, honnan szereznek az oroszok ennyi tüzérséget”

– nyilatkozta egy amerikai lapnak a 43 éves Pavel.

“És vannak tankok, helikopterek és repülőgépek is. A srácok nem tudnak ki-be járni az állásaikból, olyan heves a tűzerő” – panaszkodott.

“Puskákkal nem tudunk ellenük menni. Nehéz felszerelésre van szükségünk a földön és támogatásra a levegőben”.

Kijev várhatóan heteken belül ellentámadást indít Oroszország ellen, harckocsikat, páncélozott járműveket és más, nyugati országok által biztosított nehézfegyvereket felhasználva. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter pénteken azt mondta, hogy csapatai készen állnak az előrenyomulásra, ha a katonai vezetés parancsot ad rá.

Egy századparancsnok, aki a Delfin hívójelet használja, elmondta, hogy emberei magas morállal rendelkeznek, és támadásba akarnak lendülni, annak ellenére, hogy a számok nem mellettük szólnak.

“A legjobb embereinket vesztettük el – azokat, akik meghaltak, és azokat, akiket sérülések miatt kivontak a harcból” – mondta az egységnek az orosz erők elleni legutóbbi akciójáról.

Egy másik harcos, egy 23 éves, Mihail nevű őrmester arról számolt be, hogy a nyugati fegyverek kezelését illetően nem kaptak megfelelő kiképzést. Ő az egyetlen a századában, aki tudja, hogyan kell megfelelően használni egy amerikai gyártmányú Mk-19-es gránátvetőt.

“Amikor az ukrán fegyveres erőknél szolgálatba állt, nem voltak olyan kiképzők, akik elmagyarázták volna, hogyan kell használni. A kézikönyvek csak angolul voltak, és az ukrán hadseregben kevesen beszélnek angolul”.

– mondta.

Feketepiacra kerültek az Ukrajnának szánt fegyverek

Kiszivárgott a NATO által készített ukrán hadsereg ellentámadási terve

(Orosz Hírek nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kiskorút erőszakolt a migráns pedofil, de mivel “megbánta”, ezért enyhébb büntetést kapott

Mindössze két év szabadságvesztést kapott Szlovéniában az a bűnöző...

Újabb háború elől menekült ukrán lány halt meg, szír migráns barátja gyilkolta meg

Újabb ukrán menekült lány esett áldozatul migráns támadójának. A...

Honfoglalás kori lelőhelyek feltárása a Borostyánkő út mentén

A Savaria Múzeum és a Magyarságkutató Intézet együttműködésében, a...

Pécsett rendeznek drag show-t a deviánsok az “LMBT Történelmi Hónap” keretében

“Majd megunják”? Dehogy! Minél nagyobb teret engedünk az LMBTQP-lobbinak,...

Kategóriák

Trump hazudott Irán urándúsító programjáról (is)

Az amerikai hírszerzés vezetője cáfolta Trump azon állításait, miszerint...

A kommunista Kína minden etnikai kisebbséget bekebelez

Kína parlamenti ülésszakán egy olyan törvényt fognak szentesíteni, amely...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55