1540. július 7-én született Budán Szapolyai János Zsigmond István, ismertebb nevén János Zsigmond erdélyi fejedelem, vitatott jogállással II. János néven Magyarország megválasztott királya. Egész életét a Habsburgok és a törökök Magyarország és Erdély feletti hatalmi harca határozta meg, amelyben édesapja, Szapolyai János politikáját folytatva igyekezett saját, szilárd pozíciót kivívni. Ezt végül a magyar koronáról lemondva sikerült elérnie, az 1570-es speyeri szerződést követően – élete utolsó néhány napjában – ő használta elsőként az Erdély fejedelme címet.
Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…
Szapolyai szorult helyzete
Az 1526-ban a Habsburg I. Ferdinánd ellenében megkoronázott I. (Szapolyai) János uralkodása során egyre jobban elszigetelődött külpolitikailag, miután a szintén Habsburg V. Károly spanyol király és német-római császár által támogatott I. Ferdinánd a halott II. Lajos király másik trónját, Csehországét is megszerezte. Francia, lengyel, illetve vatikáni szövetségkeresési kísérletei nem jártak kézzelfogható eredménnyel, így végül I. Szulejmánhoz fordult.
I. János török segítséggel vette be Budát 1529-ben, azonban az udvarában növekvő török befolyást nem tűrte jól sem ő, sem főként erdélyiekből álló környezete.
1538-ban végül a váradi békében I. Ferdinánd és I. János kölcsönösen elismerték Magyarország különböző területei feletti uralmukat az akkori állás szerint, János pedig beleegyezett abba, hogy halála után az ő uralma alatt álló országrészek is Ferdinándhoz kerülnek – még abban az esetben is, ha az ekkor gyermektelen Jánosnak később fia születik. Ez 1540-ben következett be: Szapolyai János felesége, Jagelló Izabella (I. Zsigmond lengyel király lánya) ekkor hozta világra János Zsigmondot.
János Zsigmond július 7-ei születését követően mindössze néhány héttel, július 17-én (más források szerint 23-án) I. János meghalt.
A szeptemberben összehívott országgyűlés – a váradi békével ellenszegülve – megválasztotta az újszülöttet Magyarország királyává, amivel újabb harcok vették kezdetüket.
I. Ferdinánd Buda ellen induló seregeit Szapolyai seregei megállították 1541. július 10-én, azonban a helyszínre ezt követően érkező török fősereg letáborozott a városnál, amelyet aztán augusztus 29-én, a mohácsi csata 15. évfordulóján csellel bevettek.
A Szapolyai-párt ezt követően irányt váltott: vezetőjük, Martinuzzi (Fráter) György pálos szerzetes decemberben megkötötte a gyalui egyezményt Serédy Gáspárral, Ferdinánd király megbízottjával. Ennek értelmében a János Zsigmond által uralt országrészek is a Ferdinánd uralta Magyar Királysághoz kerülhettek, miután a Habsburgok elfoglalják a törököktől Budát.
Az erre tett 1542-es kísérlet azonban kudarcba fulladt, így az egyezménynek valós eredménye nem lett, az erdélyi rendek végül a szultánnak hódoltak be. Izabella anyakirályné és János király nevében Fráter György vezette kormányzóként Erdélyt.
Harc a kormányzóságért
Az ezt követő időszakban egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy Fráter György a Habsburgok és a törökök közötti hintapolitikát tovább folytatva igyekszik kiszorítani Izabellát és a gyermek János Zsigmondot a hatalomból.
Habár az anyakirályné többször figyelmeztette György hűtlenségére a Portát, ám mivel török katonai jelenlét nem volt Erdélyben, kérése nem talált visszhangra.
1551-ben egy császári sereggel megerősítve a Gyulafehérvárra költöztetett anyakirálynét és gyermekét Fráter György foglyul ejtette.
A kényszer alatt aláírt, úgynevezett szászsebesi nyilatkozatban Izabella lemondott minden korábbi magyarországi és erdélyi birtokról, amelyet János Zsigmond elvesztett királyságáért kárpótlásul ígértek neki.
Ezután Izabella Lengyelországba költözött bátyja, II. Zsigmond Ágost király védelmébe, a gyermek János Zsigmonddal együtt.
Fráter Györgyöt, egyértelműen kettősjátszmája miatt időközben a bizalmatlan Habsburgok megölették, és saját adminisztrációjukkal helyettesítették az addigi, jobbára magyarokból, illetve székelyekből álló, török felé is hajló vezetést.
Ez egyre nagyobb elégedetlenséget szült, ráadásul a válaszcsapásként megindult török seregek ellen Ferdinánd nem tudott érdemi ellenállást felmutatni.
Habár Ferdinánd 1554-ben kedvezett a székelyeknek azzal, hogy a pozsonyi országgyűlésen oklevélben ismerte el különleges jogaikat (ezek magyar nyelvű leirata az 1555-ös székely konstitúció), a török nyomásnak engedve az erdélyi rendek 1556-ban Izabella és János Zsigmond uralmának újbóli elismerésére Szászsebesen újabb országgyűlést tartottak, és a száműzött királyt és édesanyját visszahívták Erdélybe.
Az oszmán szultán mellett a francia és a lengyel király is elismerte II. János trónigényét, így végül Ferdinánd lemondott Erdélyről. Kolozsvárra való bevonulásuk után Izabella lett Erdély kormányzója az ekkor 16 éves fia nagykorúságáig.
Lázadások és harcok
Izabella mindössze negyven esztendősen, 1559. szeptember 15-én elhunyt Kolozsváron. Rövid kormányzása alatt több felső-magyarországi erősséggel is bővítette a János Zsigmond uralma alatt álló területeket, és egy erdélyi főurak által indított felkeléssel is leszámolt.
A már szinte nagykorú János Zsigmond anyja tanácsadóival sikeresen átvette a hatalmat, helyzete azonban továbbra sem volt biztos: Ferdinánd újabb hadjáratot indított Erdély megszerzésére, több erdélyi úr átállt a Habsburgokhoz, majd a székelyek is lázadást indítottak.
A Habsburgok elleni harcok Ferdinánd 1564-es halálát és II. Miksa trónra lépését követően is folytatódtak. Bár az 1565-ös szatmári megállapodással úgy tűnt, közel a béke – ezzel II. János lemondott volna a királyi trónról, azonban megtarthatta volna az akkor uralma alatt tartott területet, és feleségül vehette volna Miksa húgát, Johannát –, végül a kereszténység védőbástyájától elfordulva, a szultántól érkező katonai segítség ígérete vonzóbbnak bizonyult az ifjú király számára.
A folytatódó háború nem vezetett jelentős eredményre, Szulejmán 1566-ban Szigetvár ostrománál két hónappal 72. születésnapja előtt meghalt. Utóda, II. Szelim 1568-ban külön kötött békét Miksával, a Habsburg fél és II. János között 1570-ben történt kísérlet a viszony rendezésére a speyeri szerződéssel.
1570. augusztus 16-án ennek értelmében János lemondott királyi címéről, és felvette az Erdély és Magyarország hozzákapcsolt Részeinek fejedelme címet. Mivel a szerződést a regensburgi birodalmi gyűlés csupán 1571. március 10-én ratifikálta, János Zsigmond pedig március 14-én meghalt, fejedelemként való uralkodása hivatalosan mindössze négy napig tartott.
Hunyadi János egykori kormányzó, valamint édesanyja, Jagelló Izabella mellé temették el. A sírt 1599-ben Vitéz Mihály havasalföldi vajda serege feldúlta és kirabolta.
János Zsigmond vagyonát nagybátyjára, II. Zsigmond Ágost lengyel királyra hagyta. Utóda a speyeri szerződés értelmében Miksa uralma alá kerülő Erdélyben Bekes Gáspár lett volna, azonban az erdélyi rendek a török megszállók, II. Szelim által kihirdetett szabad fejedelemválasztási jog értelmében Báthory Istvánt tették meg vezetőjüknek.
Bár élete utolsó éveiben is kísérletet tett házassági szövetség létrehozására a Habsburgokkal (amelyet a Porta tiltott meg neki), János Zsigmond végül sosem nősült meg, és egyéb kapcsolatokból származó gyermekekről sem tud a történelem. Kora egyik legműveltebb államférfija volt, nyolc nyelven beszélt és olvasott, egyúttal jó vadász és lándzsavető hírében is állt.
(a mult-kor.hu nyomán a Szent Korona Rádió)