csütörtök, november 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A kozákságról

A puskaporos szarunkat most kozák lőporral töltjük teli. Az elkövetkezőkben a kozák szellemiséggel ismerkedünk.

Műsorunk címét a szerkesztőségünket igencsak inspiráló Tarasz Bulba című filmből kölcsönöztük, mely a kozák harci szellemet hivatott ábrázolni. Ezeket a szilaj, halált megvető bátorságú férfiakat nem elégítette ki a békeidőben jellemző tespedt, hétköznapi nyugalom, szívüket fűtötte a tettvágy, a konfliktusmentes élet helyett, folyamatosan keresték a kihívásokat, a próbatételeket, ahol harcias jellemük megmérethetett. A késő középkortól kezdve szinte folyamatosan harcoltak valamely háborúban, még a Tengelyhatalmak kötelékében is alakult egy kozák hadtest, mely 1945-ig kitartott. A szovjetek rettegtek tőlük elszántságuk, vadságuk és megingathatatlan bátorságuk miatt. Úgy gondoljuk ez mentalitás a helyén kezelve a jelenkorban is példaadó lehet, ezért néhány bejegyzés erejéig a kozákok tetteit kívánjuk feleleveníteni.

Végül pedig álljon itt egy idézet egy ma is harcoló kozáktól:

Kozák vagyok, nem ukrán. A kozák nem egy államalakulat. A kozák harcos. Keresztény harcos. Ezért van az, hogy Isten velünk van, nem is tudom, ki lehet ellenünk…

(SZKR – Puskaporos szaru)

Legfrissebb

Trump nevét tartalmazó Epstein-leveleket hoztak nyilvánosságra

Jeffrey Epstein több olyan levelét is nyilvánosságra hozták, amelyeket...

Bulgária: A szankciók miatt az országnak csak egy hónapra elég benzinkészlete maradt

Bulgária benzinkészlete mindössze egy hónapra elegendő, miközben a Lukoil...

Népirtás és turizmus – “Mulatságra” befizetett orvlövészek ölték a civileket Szarajevóban?

A szerbek által elkövetett szarajevói népirtás még kegyetlenebb lehetett,...

Őrültek háza: egy lelkésznő négy (!) férfit adott össze

Miután az egyszerű homoszexuális házasság Németországban a megszokás folyamatának...

Meghurcolhatják a Svájci Gárda tagját, mert zsidók elé köpött

Antiszemitizmus miatt nyomoznak a Svájci Gárda soraiban, mert az...

Kategóriák

Csak ez hiányzott? Belpesti homokos párt alakul?

Humanisták néven, bukott liberális politikusokkal homokos párt alakul.  Kövesd Telegram...

Normalitás útján az ázsiai ország: börtönnel büntetnék az LMBTQP propagandát Kazahsztánban

Többedik ázsiai ország tiltja be a buzipropagandát. Jó látni,...

Jobboldali újságírót vertek a Függetlenségi Meneten ukránpártiak

Nem zajlott le balhé nélkül minden idők legnagyobb Függetlenségi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55