szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ukrajna a NATO de facto tagja lett

Ukrajna de facto NATO taggá vált az ukrán védelmi miniszter szerint is. Eddig elemzők hangoztatták ezt, de mostanra már ki jelentik ők is.

Kövesd Telegram csatornánkat

Exkluzív anyagok, mémek, rövid hírek, amiket nem feltétlenül rakunk ki a weboldalunkra…

″Ukrajna de facto NATO-taggá vált″ – mondta az ukrán védelmi miniszter a BBC-nek. Olekszij Reznyikov biztos benne, hogy a közeljövőben a de jure a NATO-tagságot is elérik,

″mert vannak fegyvereink, és tudjuk, hogyan kell használni őket″.

A miniszter nem értett egyet azzal a felvetéssel, hogy az ilyen szavakat nem csak Oroszországban, hanem magában a NATO-ban is kétértelműnek tartanák, hiszen a a NATO nem akarja, hogy a háborúban részt vevő félnek tekintsék.

Reznyikov abban is bízik, hogy Ukrajna tankokat, vadászgépeket és nagy hatótávolságú rakétákat kap a Nyugattól. Úgy látja, hogy néhány nyugati ország már elkezdte megváltoztatni a fegyverszállításokkal kapcsolatos hozzáállását.

A NATO kitart amellett, hogy nem vesz részt a konfliktusban, és hogy csak a védelmi szövetség egyes tagjai szállítanak fegyvereket Ukrajnának. Eközben a NATO képviselői támogatásukról biztosították Ukrajnát, és határozottan elítélték Oroszország cselekedeteit.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tavaly szeptemberben kérte hivatalosan, hogy Ukrajnát gyorsított eljárással vegyék fel a NATO-ba.

Az USA de facto NATO taggá tette Ukrajnát – Mearsheimer előadása Budapesten

Ukrajna támogatása kőkemény amerikai érdek a szenátor szerint

(444.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55