péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Szellemi és fizikai fölény – Belső képzést tartott a HVIM

Az elmúlt hétvégén Mozgalmunk tagszervezet vezetői és tagjelöltjei gyűltek össze Pest megyében.

A belső tábor célja az volt, hogy a Mozgalom jövőjét jelentő próbaidősök, illetve a jelenlegi középvezetők egy olyan képzésen vegyenek részt, mely egyaránt pallérozza a szellemet és a testet.

Annak érdekében, hogy ki tudjunk szakadni a hétköznapok monoton körforgásából a találkozó helyszínéül egy Mogyoród közelében elhelyezkedő erdőséget választottunk, mely nem csupán festői szépségével, de múltjával is hozzájárult ahhoz, hogy méltó körülmények közt kerítsünk sort a találkozóra. Választott helyszínünket annak idején a Szent László Hadosztály harcosai védték a vörös rémmel szemben, mi pedig az általuk kialakított, és mind a mai napig látható állásokban vertünk tábort.
DSC_0119
A hétvége során olyan előadások, és képzések váltották egymást, melyek mind szellemi, mind gyakorlati tekintetben fontos elemei annak a harcnak, amit tagjainknak meg kell vívniuk a hétköznapokban. Az előadások többek közt érintették a Hit – Hűség – Bátorság hármasának szellemi hátterét. Mozgalmunk hármas jelszavairól van szó, melyek jóval mélyebb jelentéstartalommal bírnak, mint azt felületes szemlélő gondolná. Egy másik előadás keretében pedig a harcos kereszténység szellemisége került tisztázásra. Természetesen a gyakorlatias témák is érintve lettek, ebben az esetben már két külön csoportra bontva a tagszervezet vezetőket, és a tagjelölteket.

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

Az előadások mellett ugyanúgy jelen voltak a gyakorlati képzések is, mint például a nyúl nyúzás, feldolgozás, és a hús elkészítése tábori körülmények közt, de a testedzés sem maradt el.
montázs

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES
A Mozgalom vezetősége teljes mértékben sikeresnek ítéli meg a hétvégét, melyet a résztvevők visszajelzései is alátámasztottak.

További képek a hétvégéről:
kép
Pest megyei vezetők, és tagjelöltek a Szent László kilátónál.

DSC_0186_1

DSC_0190_1
SAMSUNG CAMERA PICTURES

DSC_0227_1
SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES
SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

SAMSUNG CAMERA PICTURES

(HVIM Hírszolgálat)

Legfrissebb

Bill Gates elosztogatná vagyonát, hogy bezárja a Gates alapítványt

Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével - miszerint halála...

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Mégsem alkotmányellenes az AfD a német elhárítás szerint (egyelőre)

Nagy eséllyel amerikai nyomásra függesztette fel a német Szövetségi...

Nincs megerősítve: magyar “kémeket” fogtak Ukrajnában

Az ukrán SZBU (titkosszolgálat) szerint Magyarország Ukrajnában kémkedett, és...

Kategóriák

Ferenc pápa méltó utódja: Prevost modernista és migránssimogató

A 69 éves amerikai Robert Francis Prevost személyében megválasztották...

Már a segélyszervezetek is megelégelték az ukrán cigány “menekültek” ingyen élését

Tavaly nyáron nagy port kavart az Ukrajnából Magyarországra özönlő...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55