vasárnap, szeptember 14, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Fekete-Afrikából érkezett migráns gyújtotta fel a nantes-i katedrálist

Szombat éjszaka előzetes letartóztatásba helyezték a nantes-i székesegyház felgyújtásával kapcsolatban egyszer már őrizetbe vett önkéntes templomszolgát, mert bevallotta, hogy ő volt a gyújtogató – közölte a francia város ügyészsége.

A 39 éves ruandai származású migránst először hétfőn vették őrizetbe, de akkor tagadta, hogy köze lenne a tűzhöz, így eljárás megindítása nélkül szabadon engedték. A fekete-afrikai férfit azonban szombaton ismét őrizetbe vették, és az újabb kihallgatása során bevallotta, hogy ő okozta a tüzet. A dolgot nem bízta a véletlenre három ponton is tüzet gyújtott. A vizsgálatok során egyértelművé vált, hogy szándékos gyújtogatás történt a nyugat-franciaországi Szent Péter és Pál gótikus katedrálisban, emiatt eljárást indítottak a gyanúsított ellen.

A tűzben megsemmisült az egyik orgona, amelynek eredeti változatát még a 15. században építették, valamint Hippolyte Flandrin 19. századi francia festőművész egyik alkotása, illetve a lángok martalékaivá váltak az 1434-1891 között, azaz 457 éven keresztül épült katedrális üvegablakai is.

Hippolyte Flandrin elpusztult festménye

A gyanúsított ügyvédje, Quentin Chabert a Le Monde című lapnak nyilatkozva azt mondta: védence együttműködő, és nagyon sajnálja, amit tett. A sajnálattal nem sokra megyünk, az éberséget viszont fokozni kell, mivel az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy akár néhány pusztítani szándékozó migráns is több évszázad vért, verejtéket nem kímélve létrehozott produktumát képes elpusztítani néhány óra leforgása alatt.

(Elemi és Wikipédia nyomán SzKR)

HND: A halál szaga – Afrika valódi arca

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

 

Legfrissebb

A lengyelek után a románokhoz is tévedt egy orosz drón

Vajon tényleg ennyire bénák lennének az oroszok, hogy a...

„Társfelelős a háborúért és a népirtásért” – Berlinben katonai-ipari komplexumot támadtak az anarchisták

A baloldali szélsőségesek Izrael-ellenes akcióként azonosították tettüket, azonban pont...

Három cigány elrabolta, bedrogozta és megerőszakolta a 12 éves kislányt – Azóta is rémálmai vannak

Három „szlovák” - értsd: cigány - férfi elrabolt, bedrogozott...

A borsodi Onga településen nem megy a higiénia betartása, kiugró a hepatitis A-fertőzöttek száma

Borsod egyik települése, a köztudottan magas arányban cigánylakta Onga...

Kategóriák

A lengyelek után a románokhoz is tévedt egy orosz drón

Vajon tényleg ennyire bénák lennének az oroszok, hogy a...

„Társfelelős a háborúért és a népirtásért” – Berlinben katonai-ipari komplexumot támadtak az anarchisták

A baloldali szélsőségesek Izrael-ellenes akcióként azonosították tettüket, azonban pont...

A borsodi Onga településen nem megy a higiénia betartása, kiugró a hepatitis A-fertőzöttek száma

Borsod egyik települése, a köztudottan magas arányban cigánylakta Onga...

Lengyel katonák érkeznek Ukrajnába

Donald Tusk lengyel katonákat küld Ukrajnába, hogy "kitanulják" a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55