csütörtök, december 4, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ne menj kirándulni, dögölj meg a négyfal között, a képernyő előtt ülve

A fenti összegzés lehetne ezen Húsvét hatósági intézkedéseinek jelmondata. Nem tisztünk, hogy a járványügyi helyzetet elemezzük, pontos értékelést adjunk róla. Azonban ez a hisztéria és pánikkeltés már minden határon túlmegy, még akkor is, ha valóban ez a világ fertőzőbb, leggyilkosabb, legjobban terjedő, azaz legveszélyesebb vírusa (bár ennek ellenkezőjének állítására is vannak elég értelmesnek tűnő hangok).

A járványügyi helyzet egyetlen pozitívuma az lehetne, hogy az emberek ismét megtanulják értékelni az életet, egymást és a természetet. A legértelmesebb és egyetlen legális módja a házon kívüli kikapcsolódásnak a természetbeni kirándulás lett.  Okos és tanult ember ezt is az óvintézkedések betartásával teszi. Például nem csoportosul idegenekkel, de miért tenné amúgy is? Életszerű, hogy azért menjünk ki a természetbe a járványtól függetlenül, hogy oda menjünk másokhoz testnedveket cserélni?!  Nyilván nem az. Érdekes módon az üzletekben nem baj, hogy egymás hegyén-hátán vívnak közelharcot az élesztőért és lisztért az emberek, sőt, az egyéb élvezeti cikkek felhalmozása még tetszetős is – lesz mivel bódítania magát a plebsnek…

Az egyértelmű és szükségszerű, hogy a legnagyobb kirándulóhelyek környékét lezárják, de hogy gyakorlatilag zár alá vonnak egyes településeket az már érthetetlen: a tegnapi napon az M3-ason kifelé például minden autóst megállítottak, igazoltattak, és akinek nem volt “alapos” indoklása, azt hazazavarták. Értjük mi, hogy kijárási korlátozás van, de kit zavar, ha az ember beszáll Budapesten az autójába, majd kiszáll egy tetszőleges tisztáson a Bükk, vagy a Mátra szélén és piknikezik egyet a családjával? Megfertőzi a fákat vagy a fűszálakat? Mi a jobb, ha az emberek megőrülnek a négyfal között, és tovább “virtualizálódnak”, vagy az, ha a természetet járják? Egészen “fantasztikusak” a különböző 3D-s videók arról is, hogy a futás és biciklizés sem jó, mert több mint 5-10 méterre elmaradnak a mozgó emberről a “fertőző” cseppjei. Magyarul: mozogni se mozogj, maximum otthon. Meddig? Ki tudja.

Lehetne kompromisszumokat kötni: se nem a cigányok általi tobzódás a minta, se nem az, hogy lezárunk mindent. Ennek az egész őrületnek egyetlen egy üzenete van: félünk, reszketünk, meneküljünk az internetre! A hatóságok boldogok lesznek, megrohadt az agyunk a képernyőt bámulva, zombikká válunk, akikkel mindent meg lehet tenni.

(Ostenburg – Szent Korona Rádió)

Egy harcos gondolatai a modernek halálfélelméről

Nemzetipolo.hu – 23 éve, tisztán magyar alapanyagokból készült hazafias ruházat
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Zsidó magánkórházba öli Orbán Viktor a magyar adófizetők pénzét

Ha esetleg bárkinek kétségei lettek volna, hogy zsidóbérenc az...

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Kategóriák

Zsidó magánkórházba öli Orbán Viktor a magyar adófizetők pénzét

Ha esetleg bárkinek kétségei lettek volna, hogy zsidóbérenc az...

A szószéken jelentette ki, hogy transznemű egy New York-i metodista lelkész

Istentiszteleten jelentette be egy 51 éves New York-i metodista...

Idén is jön a Vármegyés Karácsonyváró

Ahogy előző években is, a HVIM szervezésében idén is...

Ma is 4 millió ember szenved a kínai munkatáborokban – Könyvajánló

Rose Hu 15 évesen keresztelkedett meg. Vallási meggyőződése miatt...

Apácát késeltek Zágrábban “Allahu Akbar” felkiáltással (Frissítve)

A késes támadás fényes nappal, a nyílt utcán, az...

Izrael hamarosan újra megtámadná Libanont

Az amerikai küldött figyelmeztette Irakot, hogy Izrael a Hezbollah...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55