szerda, október 22, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Baranyi Tibor Imre előadása: Az Utolsó Nap metafizikája

Baranyi Tibor Imre előadása a halálról, a vallások halállal kapcsolatos tanításairól, a halál átélési és túlélési lehetőségeiről.

Még több előadás ide kattintva elérhető.

„A hitetlenek így élcelődnek: »Mutassunk néktek egy embert, aki azt állítja, hogy amikor feloszlik a testetek, új teremtésben fogtok életre kelni? Ez vajon hazugságot eszelt ki Istennel kapcsolatban vagy egyszerűen megszállott?« Hát nem! Akik nem hisznek a túlvilágban, azok szélsőségesen tévelyegnek és szörnyen ráfizetnek.” (Szent Korán 34:7-8.)

„Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.” (Zsoltárok 23:4)

„Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.” (Szent Márk Evangéliuma 12:25)

“Ama napon az ég olyan lőn, mint az olvadó ólom, és a hegyek olyanok, mint a kártolt gyapjú, és a hűséges barát nem kérdezi meg hűséges barátját, még akkor sem, ha egészen közelről látják egymást. A bűnös bármi áron szeretné megmenteni magát ama nap büntetésétől, és odaadná érte gyermekeit, hitvesét, testvérét, sőt a teljes rokonságát, akik oltalmazták őt, és mindenkit, aki csak él a földön, hogy megmentse magát. De nem teheti. Van egy őrjöngő tűz, ami letépi a fejbőrt, és magához szólítja azt, aki hátat fordított és kitért a hit elől, és csak vagyont halmozott és harácsolt.” (Szent Korán 70:9-18)

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Újabb két túsz holttestét adta át a Hamász Izraelnek

A Gázai övezetben folyamatosan keresik az izraeli túszok holttestét,...

Elásta a kertben az anyját, hogy felvehesse utána a holokauszt-kárpótlást

Az izraeli rendőrség őrizetbe vette azt a nőt, aki...

Az európaiak eltussolják az ukrán szabotázsakciókat?!

Szergej Lavrov (orosz külügyminiszter) és Marco Rubió (amerikai külügyminiszter)...

Kaliforniában kötelező feltüntetni a diákigazolványokon a transzaktivisták “forróvonalát”

Kalifornia állam kormányzója szerint ugyanolyan fontos az öngyilkos segélyvonal...

Elhalasztódik a budapesti békecsúcs

Trump kijelentettem, hogy nincs értelme összeülniük Budapesten Putyinnal, mert...

Kategóriák

Cigányoknak mindent lehet? Csupán felfüggesztettet kaptak a magyarverő cigányok

Három és fél évvel ezelőtt egy keresztelőn a cigányok...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55