A Megváltó születésére emlékezve 3 nagy hatású személyiségünk gondolatait tárjuk olvasóink elé. Elsőként Mindszenty József hercegprímás szentbeszédét olvashatjátok, melyet a kommunizmus elől emigrációba kényszerült magyarságnak tartott, majd Tóth Tihamér nagyemlékezetű veszprémi püspökünk diákjainak szánt elmélkedése következik, végül pedig jeles költőnk, Pilinszky János mélyreható szavaival zárunk.
Áldott karácsonyt kíván szerkesztőségünk!
Mindszenty József
Kedves Híveim és Testvéreim!
Az Ige testté lőn és miköztünk lakozik. Az Apostol szerint megjelent a mi Üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete az Ő végtelen irgalmából. Az angyalok kezdik és mi emberek folytatjuk: Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek.
De támad bennünk a kérdés: Szól-e a karácsony a menekült hontalanoknak is? Igen, hisz senki se áll olyan közel Istenhez, mint a romlatlan gyermek és a szenvedő, gyötrődő felnőtt. A ma született is zarándok a földön a maga 33 földi évével. Az első karácsonyon, az ő nagy útján a sajátjába jött és övéi nem fogadták be. Ezért szorul ki Betlehembe, istállóba, a barmok világába. Az Ő udvarlói az emberi közösségtől távol élő pásztorok és a messze Mezopotámiában vagy Asszíriában élő napkeleti bölcsek, akik a Messiás rendkívüli csillagára indultak útnak lassan imbolygó tevéken.
A pásztorok az Írás szerint jóakaratú emberek. A bölcsekről az ajándék, az arany, a tömjén és mirha jelentéséből mi állapíthatjuk meg: hittek a mindenek fölött uralkodó királyban, az imádandó Istenben, aki azonban ugyanakkor a felvett emberi testben a szenvedés férfija is. Ezek is vonzó, számunkra teremtett egyéniségek, nem mint az Ószövetség közönyös írásmagyarázói, akik csak mutatták, de nem járták az utat, vagy mint az alakoskodó, már kardokat élesítő, nagyhatalmú Heródes.
Lám, a kis Jézus gyenge kezével már bontja is a zászlót, hogy mi átvegyük tőle és átlengessük ezt egész életünkön, családunkon és az idegen földön.
A megváltás és benne Krisztus születése egyetemes jellegű, Isten akaratából minden embernek kijár. Befogadták a pásztorok, otthagyták nyájukat, ajándékot vittek neki. A napkeleti bölcsek is nagyon vágytak befogadni Őt. Nagy utat tettek meg feléje.
Hontalan Híveim! Legyenek vezetőitek nektek is az el nem homályosuló csillagok. Higgyetek a Krisztus Királyban, akinek végtelen szereteten szerzett alattvalói vagyunk. Higgyetek a teremtő, megváltó, megszentelő Istenben. Szenvedő szívetekre öleljétek a ma született Kisdedben magatokhoz a szenvedőt. Küzdjetek azért, hogy az egyetemes Megváltáson túl részetek legyen a már kevesebbeknek jutó Üdvösségben is a kis Jézus érdemeiből és magunk küzdelméből is.
Karácsony a legcsaládiasabb ünnepünk. Édesapák, édesanyák el ne felejtsétek a családot – a mai világszellemtől messze – megtartani az ősi hitben, jó erkölcsben, az ősök hagyományaiban. A karácsony nyújtotta isteni nagy szeretet kísérjen bennünket életünk minden napján, földi és örök felemeltetésünkig.
Amen.
1971. december 25.
(Szózat.org)
Tóth Tihamér
Sejtelmes csend várakozása borult a világra. Az évezredek óta küszködő, igazságot kereső emberiség mintha megérezte volna, hogy valami hallatlan eseménynek kell történnie. Valami jönni fog s kimozdítja sarkából a világot. A rómaiak politikai hatalma rányomakodott az egész világra, a csendben figyelő, váró világra. Cicero valami régi jövendölésről ír, hogy majd megjelenik egy király, aki előtt az emberiségnek, ha meg akar menekülni, meg kell hódolnia. Vajon ki lesz ez s mikor jön el? – kérdi a pogány szónok (De Divin. 2,54.). Vergilius a IV. Ecloga-ban le is írja ezt a Sibylla által jelzett új korszakot: titokzatos gyermek születik, az istenség fia, aki által megújul az egész teremtés, aki megöli a kígyót, eltörli a bűnt és békét szerez az egész földnek.
S mikor az idők teljessége elkövetkezett… s mikor az emberiség sóvárgó vágya egy Szabadító után már az eget ostromolta… egy csendes decemberi éjszakán… a betlehemi istállóban… senkitől fel nem ismerve… senkitől be nem fogadva… megszületett az Úr Jézus Krisztus. Minden harang ma ezt dalolja: Megszületett Krisztus! Minden szív ma ezt dobogja: Megszületett Krisztus! Minden szem ma ezt tüzelje: Megszületett Krisztus! Minden lélek ezt imádkozza: Megszületett Krisztus! Ember fiává lett, hogy mi Isten fiaivá lehessünk. Erőtlenné lett, hogy minket erősítsen. Pólyába kötözték, hogy a bűn kötelékéből feloldozzon. Kicsinnyé lett, hogy nagyobbá tegyen. Szegénnyé lett, hogy minket gazdagítson. Sírva születik, hogy a mi könnyeinket felszárítsa. Idegenben születik, hogy minket mennyei hazánkba vigyen. Nincs helye az egész országban, hogy nekünk helyünk legyen a mennyországban. (Pázmány.)
(Részlet Tóth Tihamér: Krisztus és az ifjú Karácsony éjjelén című fejezetéből)
Pilinszky János
Karácsonyi gondolatok
Szép a karácsony költészete, de ennek a költészetnek a gyökere véghetetlenül mélyebb, s tulajdonképpen még nem termette meg valódi gyümölcsét közöttünk.
Isten – írja Simone Weil – tiszta szeretetből alkotta a világot. A teremtés nem Isten hatalmának, hanem az isteni szeretet lemondásának a műve. Mivel pedig a világ a lemondás műve, erre az isteni szeretetre mi is csak lemondással felelhetünk. Innét minden valódi alkotás és minden valódi cselekedet és vállalás mélyén a szeretet alkalma és az aszkézis szabadító jelenléte.
De a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha Isten maga is nem vállalja megtestesülését. Creatio, Incarnatis, Passió: ugyanannak a feltétlen, ugyanannak a szent Szeretetnek a túláradása, „túlkapása”, amely „Krisztust végül is a keresztre emelte”.
Egész létünk a szeretet isteni „túlkapásainak” a drámája. Ennek a drámának áll mintegy centrumában a megtestesülés titka az isteni ártatlanság makulátlanul tiszta jegyeivel. Így – a teremtő lemondás jegyében – a karácsony egyszerre az egész teremtés elfogadásának és szeretetben való fölülmúlásának az ünnepe. Isten szeretete és szabadsága a valóságos helye: innét univerzalitása. Ezért, hogy jó hírével mindent bevilágít, hogy térben és időben minden – ami szép és igaz – tudva, nem tudva feléje mutat, s méltán meríthet világosságot belőle.
De mint a szívünkben lakó isteni szikra, tiszta szeretet: a megtestesült Isten is csak szinte észrevétlenül léphetett közénk. Igaz: kicsiny, mérhetetlenül kicsiny fény ez – de reális. Ugyanaz a szelídség, mely engedelmességre bírta a teremtett univerzumot, és gyengédségének erejével a kereszt vereségén túl meggyőzte a világot.
A karácsonyi bölcsőben a kisdedek ártatlanságával fekszik ez az ártatlan Isten, kinek szeretete soha többé nem hagyja nyugton szívünket. Békéje örök kísértője minden békétlenségnek, szelídsége minden háborúságnak. A karácsonyi ünnep külsősége mit se ér e tiszta, ártatlan és egyetemes szeretet nélkül. Vajon valaha is meg fogja teremni valódi gyümölcseit közöttünk?
(Megjelent az Új Ember lapjain 1967. december 17-én)
(Szent Korona Rádió)