csütörtök, december 25, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Moldáv embercsempész okozott halálos balesetet

Vádat emeltek és végrehajtandó börtönbüntetést kérnek az ügyészek arra a 23 éves moldovai férfira, aki tavaly két ember halálát okozta Ferihegyi gyorsforgalmi úton.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A férfi 2024. április 18-án este a XVIII. kerületben, a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton vezetett egy ötszemélyes személygépkocsit a belváros irányába.

A férfi az útszakaszon megengedett 70 kilométer per óra helyett 112-115 kilométer per óra sebességgel haladt. A vádlott a kocsiban – annak utasterében és csomagtartójában – kilenc utast vitt, köztük nyolc nepáli állampolgárt, akik jogellenesen tartózkodtak Magyarországon. Embercsempészként Portugáliába próbálta kijuttatni a nepáliakat.

Az út során a sofőr átsodródott a szemközti sávba, majd egymás után két szembejövő gépjárművel is ütközött, és ezután 85-90 kilométer per órás sebességgel a jobb oldali terelőkorlátnak csapódott. A gépkocsiról leszakadó alkatrészek megrongáltak egy további, arra haladó járművet.

Ketten, akik abban az autóban ültek, amellyel a vádlott lassítás nélkül ütközött, életüket vesztették. A második ütközésben két ember könnyebben sérült.

Testvére okmányait használta a cserbenhagyásos autóbaleset okozója – ő a valódi tettes

Több elengedett embercsempész is folytatja a bűnözői életmódot

Négyen sérültek meg a balesetben, amiben az embercsempész egy ház falának hajtott

Legfrissebb

Ukrán korrupció: Zelenszkij főtárgyalójának nyolc amerikai luxusvillája volt

Hiába próbálja szépíteni Ukrajna állapotát a Nyugat, az ukrán...

Ilyen volt a Hűség Napja megemlékezés Sopronban (VIDEÓ)

A tavasszal megalakult Igazságot Magyarországnak Szövetség december 13-án Sopronban...

“Ő készíti elő nekem az Élet kincsét” – Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliája

Szerkesztőségünk Aranyszájú Szent János karácsony reggeli homíliájának általunk elkészített...

Áldott karácsonyt kíván a HVIM!

Idén is teltházas karácsonyváró rendezvénnyel és boldog gyereksereggel készült...

Kategóriák

Gázában járt Pizzaballa bíboros: “bele vagyunk gyökerezve ebbe a talajba, mi itt maradunk”

Pierbattista Pizzaballa bíboros, Jeruzsálem latin pátriárkája háromnapos látogatást tett...

Újabb adag dokumentumot hoztak nyilvánosságra az Epstein-akták közül – osztrák útlevele is volt a pedofilnak

Az amerikai igazságügyi minisztérium újabb több tízezer dokumentumot hozott...

Román sovinizmus a nagykárolyi karácsonyi vásárban: Leköpték a kürtőskalácsárust

Egy soviniszta román férfi a Magyarországról érkezett Mikulásvonat ellen...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55