vasárnap, április 12, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Nincs elég bajuk a gázaiaknak, hangszórón kellett hallgatniuk Netanjahu beszédét

Pénteken Benjámin Netanjahu beszédet mondott az ENSZ-közgyűlésén, melyet a Gázai övezet területén hangszórókon sugároztak az izraeliek. Úgy látszik nem szenvedtek eleget a palesztinok, még a zsidó hazugságot is hallgatniuk kellett.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az izraeli hadsereg (IDF) déli parancsnoksága utasításba adta, hogy a beszédet hangosító rendszerekkel közvetítsék, amelyeket teherautókra szereltek, és a határkerítés mellé telepítenek. A lépés célja a “pszichológiai hadviselés”.

A kormányfő New York-i beszéde elején több tucat diplomata elhagyta a termet, ahol a közgyűlés ülésszakának csúcsszintű vitája zajlik. A diplomaták kivonulását bekiabálások és füttyögések kísérték.

Netanjahu beszédében bírálta a palesztin államot elismerő nyugati országokat. Szerinte ezzel azt az üzenetet küldték a palesztinoknak, hogy „a zsidók gyilkolása kifizetődő”.

Az izraeli miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a Hamász izraeli támadásában 2023. október 7-én megöltek 1200 embert, és elhurcoltak több mint 200 túszt, akik közül 48-at még nem szolgáltattak vissza, és akik közül 20-an vannak még életben. Ez persze semmi ahhoz a hatvanezer civilhez képest, akik október 7-e óta a népirtás áldozatai lettek, de erről Netanjahu elfelejt beszélni.


 

A felszólaló szerint sok nyugati vezető „meghajolt az elfogult média, a radikális iszlám közösségek és az antiszemita tömegek előtt”. Meglátása szerint sokan, akik a nyilvánosság előtt elítélik Izraelt, a színfalak mögött köszönetet mondanak az izraeli hírszerzésnek, amely számos merényletet hiúsított meg nyugati fővárosokban.

A zsidók meggyilkolása kifizetődő – ez az üzenet, amelyet azok a vezetők küldtek, akik a héten elismerték a palesztin államot – mondta Netanjahu.

Leszögezte: Izrael nem hajlik meg a nyomás előtt, és nem fogadja el, hogy a palesztin államiságot rákényszerítsék.

Netanjahu a népirtás vádjával kapcsolatban azt hazudta, hogy az izraeli hadsereg nem céloz civileket, hanem a lehető legnagyobb gondossággal megkülönbözteti őket a harcosoktól. A valóság azonban mást mutat. Hangsúlyozta azt is: Izrael naponta mintegy 2000 kalóriának megfelelő élelmiszert juttat az övezetbe minden gázai számára. Ha mégis éheznek a Gázai övezetben, az szerinte azért van, mert a Hamász lefoglalja a segélyek túlnyomó részét. Ebből szintén semmi nem igaz, az izraeliek tudatosan tartják vissza a segélyeket, sokat pedig zsidó civilek semmisítenek meg a határon.

A palesztin vezetést Netanjahu korruptnak nevezte, mert szerinte pénzzel jutalmazza a terroristákat, tömeggyilkosokról nevez el középületeket, és évtizedek óta nem hajt végre valódi reformokat.

Államot adni a palesztinoknak olyan, mintha szeptember 11. után az al-Kaidának adtak volna egy államot New York mellett. Őrület, esztelenség – fogalmazott. Arról azonban nem nyilatkozott, hogy mivel is provokálta ki Izrael a palesztinok reakcióját. Nem beszélt arról, hogy miként szálták meg a területet a cionisták és miként terjeszkednek a mai napig a kibucokkal.

Az utóbbi napokban több nyugati ország is elismerte a független palesztin államot, így Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália, Franciaország vagy Portugália.

Így lőnek fejbe szórakozásból palesztin gyerekeket az IDF katonái (+Videó)

“Az izraeli hadsereg kizárólag katonai célpontokat támad” – így hazudik az IDF a népirtásról

(MTI, Portfólió nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Az izraeli rendőrök próbálták megakadályozni a húsvét megünneplését Jeruzsálemben

Újabb zsidó-keresztény gyöngyszem. Jeruzsálemben a húsvét megünnepléséhez tartozó Szent...

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Ukrajna szociális minisztere szerint 400 ezer ukrán fiatal utazott az EU-ba augusztus óta

Egyre inkább úgy tűnik, hogy Ukrajna népessége a háború...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Kategóriák

Az izraeli rendőrök próbálták megakadályozni a húsvét megünneplését Jeruzsálemben

Újabb zsidó-keresztény gyöngyszem. Jeruzsálemben a húsvét megünnepléséhez tartozó Szent...

Fojtogatta, térdeltette, éveken át rendszeresen erőszakolta 8 éves nevelt lányát a pedofil “apa”

Nevelt lányát négy éven át rendszeresen megerőszakolta a pedofil...

Még nagyobb befolyásra terveznek szert tenni az LMBTQP-lobbiszervezetek a választás után

A vészesen közeli április 12-i országgyűlési választás kapcsán elsősorban...

Vallásgyalázás idehaza: LMBTQP-misét tart a buzeráns Mozaik Közösség

A "mise" után közös ismerkedésre is hívják a részt...

Gyergyószentmiklós és a lángoló putri története, avagy amikor a lakosság megunja a bűnözést

Nem mindenhol tűrik el, hogy néhány bűnöző család tönkretegye...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55