Az ereink, az agyunk és a vérünk után már az anyaméhben is kimutatták a mikroműanyagokat. Az anya vérébe ha bekerül, onnan könnyedén eljuthat a magzathoz is, akinél súlyos következményekre lehet számítani. Például a szervek működését befolyásolhatja, növelve ezzel a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulását.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Évtizedekig úgy vélték a tudósok, hogy a méhlepény megvédi a magzatokat a külvilág káros hatásaitól, azonban újabb kutatások ezt megcáfolták. A műanyagzacskókból, PET-palackokból és szívószálakból származó mikroműanyagok átjutnak ezen a természetes védőgáton, és eljutnak a születendő gyerekek agyába, szívébe, veséjébe.
A terhesség alatt a méhlepény az anya és a baba közötti kapocs, oxigént és tápanyagokat juttat a magzathoz, eltávolítja a káros anyagokat, és részleges pajzsként működik a veszélyes szerekkel szemben. Azonban ez a védelem nem áthatolhatatlan. Egy 2023-as áttekintés bizonyítékot talált arra, hogy a mikroműanyagok (az öt milliméternél kisebb apró műanyagrészecskék) átjuthatnak az anya vérkeringéséből a magzatba. Ha ezt megerősítik, annak súlyos következményei lehetnek a terhesség alatti fejlődésre és a jövő generációinak egészségi állapotára.
A műanyaghulladék nem tűnik el egyszerűen, az idő múlásával a napfény, a környezeti körülmények és a mechanikai kopás egyre kisebb és kisebb darabokra bontja. A nagy daraboktól (makroműanyagok) mezo-, mikro-, majd nanoműanyagokig, utóbbiak olyan részecskék, amelyek kisebb mint 100 nanométer átmérőjűek, ezeket molekuláris szinten mérik.
Ezek a részecskék mindennapi tárgyak lebomlásából származnak:
- polietilén a zacskókból és palackokból,
- polipropilén az ételtartókból és szívószálakból,
- polisztirol a poharakból és csomagolásokból,
- polietilén-tereftalát (PET) a flakonokból és
- polivinil-klorid (PVC) a csövekből, játékokból és ruhákból.
Mindenen átjutnak a műanyagok
Egy 2025-ös elemzés, amely állatokon, laborban tenyésztett sejteken és emberi szövetmintákon végzett kutatásokat vizsgált, megállapította, hogy mind a mikroműanyagok, mind a nanoműanyagok képesek átjutni a méhlepényi gáton. Amint bejutnak, többféle módon is megzavarhatják a fetoplacentáris egység (a méhlepény és a magzat együttes rendszere) kényes működését.
Tanulmányok szerint a mikroműanyagok blokkolhatják vagy megzavarhatják a sejtek által a kommunikációhoz használt normális útvonalakat. Kiválthatják a programozott sejthalált (apoptózis), és oxidatív stresszt okozhatnak, egyfajta sejtkárosodást, amely akkor következik be, amikor a káros oxigéntartalmú molekulák gyorsabban halmozódnak fel, mint ahogy a szervezet semlegesíteni tudja őket. Egyes műanyagok megzavarhatják az endokrin rendszert is, amely a növekedés és fejlődés szempontjából létfontosságú hormonok felszabadulását szabályozza.
Számít a méret
A méhlepényi gát áttörésének képessége különösen aggasztó, mivel ez a gát általában rendkívül szelektív szűrőként működik, megvédve a fejlődő magzatot sok káros anyagtól, miközben átenged létfontosságú tápanyagokat és oxigént. Ha a műanyagok megkerülik ezt a védelmet, megzavarhatják a szervek kialakulását a fejlődés legkiszolgáltatottabb szakaszában.
Hogy miként jutnak át ezek a részecskék a méhlepénybe, arról még nincsen egyértelmű magyarázat. Úgy tűnik, hogy szerepet játszanak olyan tényezők, mint a részecske mérete, súlya és felületi töltése (az az elektromos töltés, amelyet egy részecske hordoz), valamint a biológiai környezet, amelyben mozognak.
Emberi méhlepénymodelleket használó kísérletek megállapították, hogy a nagyobb polisztirolrészecskék (50-500 nanométer méretűek) nem károsították a méhlepényben lévő sejteket. Ezzel szemben a jóval kisebb részecskék (a 20-40 nanométeresek) egyes sejtek pusztulását okozták, és lelassították mások növekedését.
Az állatkísérletek viszont vegyes eredményt mutatnak, egyes kísérleteknél a legtöbb nanoműanyag a méhlepényben maradt, és csak kis mennyiség jutott el a magzathoz. A laborban emberi méhlepényeken végzett kísérletekben a nagyobb részecskék általában csapdába estek, míg a kisebbek korlátozott mennyiségben át tudtak jutni.
Valós kockázat
Más kutatások kimutatták, hogy a nanoműanyagok el tudnak jutni a magzat szerveibe, beleértve az agyat, a tüdőt, a májat, a veséket és a szívet. Még akkor is, amikor ezek a szervek normálisnak tűntek mikroszkóp alatt, a kutatók időnként kisebb méhlepényt és alacsonyabb születési súlyt találtak, vagyis olyan változásokat, amelyek hatással lehetnek a baba egészségére. Összességében ez arra utal, hogy nem minden nanoműanyag veszélyes, de egyes típusok és méretek valós kockázatot jelenthetnek a terhesség alatt.
Kritikus időszak a fejlődésben
A magzat fejlődése finomhangolt folyamat, amelyben a sejtek növekedése, mozgása és pusztulása szigorúan szabályozott. Ez különösen sebezhetővé teszi a környezeti ártalmakkal szemben a fejlődés kritikus időszakában.
A Barker-hipotézis szerint a méhben lévő körülmények „programozhatják” a baba szerveinek, szöveteinek és anyagcseréjének fejlődését. A terhesség alatt elszenvedett káros hatások, mint a nem megfelelő táplálkozás, toxinok, stressz vagy a mikroműanyagok véglegesen megváltoztathatják a szervek kialakulásának és működésének módját. Ezek a változások nem okozhatnak azonnal betegséget, de növelik a cukorbetegség, a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát.
Kimutatták, hogy az üvegpalackok sem óvnak a mikroműanyagoktól, sőt…
Mikroműanyagok úszkálnak a vérünkben – A vérszűrés lehet a megoldás
(Index nyomán Szent Korona Rádió)