vasárnap, május 24, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy pécsi középiskola tesitanáráról is kiderült, hogy szexuálisan zaklatta tanítványait

Igen, megint pedofil tanár, igen, megint Magyarország. Ezúttal egy pécsi tesitanárról derült ki, hogy fogdosta a lányokat, találkozgatott velük és intim képeket kért tőlük.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Több tanítványát is zaklatta szexuálisan egy testneveléstanár tavaly az egyik pécsi középiskolában. A férfi iskolán kívül is találkozott két tanítványával, majd a kocsijában fogdosni kezdte őket. A Pécsi Járási Ügyészség most emelt vádat a pedagógus ellen.

Kutas Tamás, a Baranya Vármegyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatban azt mondta, hogy az ügyészség büntetővégzésben meghozandó felfüggesztett börtönbüntetést kért a vádlottra azzal, hogy végleg tiltsák el minden olyan foglalkozástól, és tevékenységtől, amely során 18 év alatti személyekkel foglalkozhatna.

Az ügyész elmondta még, hogy a pedagógus tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban.

A vádirat szerint a férfi testnevelő tanárként dolgozott az egyik pécsi középiskolában. Tavaly januártól online beszélgetni kezdett egy tanítványával, majd egy idő után tőle

intim képeket kért.

A lány többször is fehérneműs képeket küldött magáról. A pedagógus pár hónappal később az iskolán kívül is találkozott a lánnyal a férfi kocsijában. Itt a tanár megsimogatta tanítványát és benyúlt a melltartója alá. Tavaly szeptemberben egy másik tanítványával is hasonló eset történt.

Idén januárban a testnevelő tanár egy harmadik lánynál is próbálkozott, mellé ült az órán, majd simogatni, masszírozni kezdte, a lány azonban visszautasította a férfi közeledését. A férfi cselekménye többek között a szexuális visszaélés bűntett minősített esetének, illetve szeméremsértés vétségének megállapítására alkalmas.

Dübörög az LMBTQP – Ismét egy pedofil tanárra derült fény egy budapesti iskolában

Újabb pedofil tanár esete látott napvilágot, ezúttal egy 14 éves lány az áldozat

“Ha megsimogatnám a kis feneked, keltene benned is finom érzéseket?”- Újabb részletek derültek ki a pedofil tanár ügyéről

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Kategóriák

Magyarellenes feliratok jelentek meg Gúta több pontján

„STOP MAĎARIZÁCII” – vagyis „Állítsuk meg a magyarosítást” feliratok...

Bántalmazták, kínozták és megerőszakolták a gázai flottilla aktivistáit a zsidók

A Gázába humanitárius segélyt szállító aktivisták beszámolói szerint az...

Gigaper az USA-ban: hamis reklámozás és csalások miatt perlik a Metát

Ahogy korábban már portálunk is beszámolt róla, a Meta...

Kiszabadult a börtönből az ukrán kémbotrány főszereplője

Kiengedték a börtönből a kémkedéssel gyanúsított Holló Istvánt. A...

Lannert Judittal egyeztetett az álcivil Amnesty International

Éppen csak felállt a Tisza-kormány, Lannert Judit már az...

Az úzvölgyi katonatemető mindig szúrja a románok szemét, ismét felvonultak a soviniszták

Ismét az úzvölgyi katonatemető területén  vonult fel a magyarellenes...

Kimutatható volt a lengyel beavatkozás a választási kampányban

Annak ellenére, hogy a választások előtt mindenki az orosz...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55