vasárnap, május 3, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Katolikus, nacionalista lengyel politikusnak indult – transznemű modell szeretője lett

Amikor próbára tesz minket a sors, akkor látszik igazán, kinél voltak szilárd elvek, kinél pedig csak felszínesek. Hiába vallott a lengyel politikus LMBTQP-ellenes irányvonalat, minden addigi elvét és az életét is képes volt elhagyni, csak azért “mert szerelmes”. Egy transzneműbe.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Dawid Szóstak szélsőjobboldali politikus karrierje az LMBTQP-közösség elleni fellépésről szólt. Aztán “beleszeretett” egy transznemű modellbe, aminek hatására búcsút intett a pártjának. A férfi nevéből már sejthető, hogy ez a pálfordulás Lengyelországban játszódott le.

A főszereplők a 38 éves Dawid Szóstak, a Konföderáció (Konfederacja) párt katowicei volt vezetője, és a 36 éves Michalina Manios modell. Szóstak szélsőséges körökben mozgott, online profilján „katolikusként, lengyelként és nacionalistaként” hivatkozott magára. A Konfederacja egyidőben kifejezetten LMBTQP-ellenes nézeteket vallott.

Manios egészen más utat járt be. Interszexuálisnak született – vagyis nem kizárólag tipikusan férfi vagy tipikusan női nemi jegyekkel rendelkezett –, majd fiúként nőtt fel. Már óvodás korban nyomathatták neki a deviáns propagandát, ugyanis már akkor azt mondogatta, hogy egy nap lány lesz belőle.


A virtuális térben ismerkedtek meg

Tizennyolc évesen, szülei beleegyezésével vágott bele a nemváltásba a transznemű Manios. 2011-ben aztán harmadik lett a Topmodell leszek! című tehetségkutató valóságshow lengyel kiadásában, írja a német Bild.

Ők ketten két külön világot éltek egy darabig. Míg Szóstak felemelte szavát a transzneműek és a deviancia ellen, addig a modell fiú (?) lány (??) próbálta megát elfogadtatni a környezetével és persze a nagyközönséggel a szereplései által.

Végül az interneten megismerkedtek, egy online társkereső oldalon. Szóstaknak megtetszettek Manios fotói, ezért gyorsan ráírt, majd néhány randi után beleszerettek egymásba. Arról nincs információ, hogy a lengyel politikus ekkor tudott-e már arról, hogy a modell, akivel beszélget, nem is lány. Mindenesetre akár az elején derült ez ki, akár később, látszólag nem érdekelte őt. Olyannyira, hogy az addig vallott elveit képes volt kútba dobni.

A transznemű deviáns eltitkolta, hogy valójában férfi, ezért most szexuális bántalmazás miatt ül vádlottak padján

Nem elég a házasság az aberráltaknak Lengyelországban – már a normalitáspárti embereket is büntetni akarják

(Index nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Kategóriák

„Keresztülhúzta a számításaimat” – ezért félt az ördög II. János Pál pápától

Gabriele Amorth atya (1925-2016), a Vatikán legendás, megboldogult fő...

Trump kivonja az amerikai katonákat Európából?

Feszültség alakult ki Trump és a németek között Izrael...

Szétbombázták a zsidók a környéket, mégis sértetlen maradt az Eucharisztia

Libanonban sértetlenül maradt a szentostya, pedig a környéket teljesen...

Impexesek, liberálisok, ex-Fideszesek – Ők lesznek a Tisza-kormány miniszterei

Teljes a Tisza-kormány leendő minisztereinek a listája. Van itt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55