szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

“Ott se vót” – 6 kiló kokaint szállított az idős férfi a repülőn

Az idős ember azzal takarózott, hogy nem tudott róla. Nyilván hihető, hogy keresztülutazik a világon egy megbízott 6 kilós csomaggal, és nem tudja mi van benne. Hacsak nem ő a Szállító, eléggé hihetetlen ez a történet.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Állítása szerint nem tudta, mit szállít a nyugdíjas férfi.

Nyilatkozata szerint az interneten bízták meg a csomag elhozatalával. Az utazását kifizették, a végállomás pedig Új-Zéland lett volna. Azonban július végén elkapták 6 kiló kokainnal a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A hetven éves férfi július végén érkezett Ecuadorból Isztambulon keresztül Budapestre. A NAV pénzügyőrei a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság Bűnügyi Igazgatóságának jelzése után vizsgálták át a poggyászát. Fogászati készüléket találtak nála, melybe közel 200 millió forint értékű kokaint rejtettek.

A Fővárosi Főügyészség kezdeményezte a férfi letartóztatását. Ha bűnösnek találják találják, akár 20 évet is kaphat.

Egyre fokozódik Magyarországon a nemzetközi drogkereskedelmi nyomás

Asztalosműhelyből terjesztették a kokaint

Nagy mértékben nő a kábítószer-fogyasztás Magyarországon, egy felmérés szerint minden harmadik ember füvezett már

(444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Kategóriák

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55