szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Asztalosműhelyből terjesztették a kokaint

Egészen elképesztő droglaborrá vált az egyik budapesti asztalosműhely. Az elkövetőkél több féle drogot és gyógyszerszármazékokat is találtak.

Támogasd adód 1%-ával az LMBTQP-lobbi ellen küzdő HVIM-et!
A szervezet valós, kézzelfogható eredményeiről itt olvashatsz.
Felajánlásodat az Azonosságtudat Alapítványnak küldd el!
Adószám: 18218082-1-07

Jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelme és gyógyszerhamisítás bűntette miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség öt férfival szemben.

 A nyomozók kokaint, amfetamint, marihuánát, efedrint és hamis potencianövelőket foglaltak le.

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta, hogy az öt férfi 2021 tavaszáig hónapokon keresztül kábítószerrel kereskedett Budapesten. – Egy 48 éves férfi egy másik – szintén kábítószer-kereskedelem miatt folyamatban volt – büntetőügyben 2020 augusztusában letartóztatásból szabadulva bűnügyi felügyelet alá került, azonban ismét beszállt a drogüzletbe, és kokainnal kezdett kereskedni – fogalmaztak, hozzátéve, neki és egy 53 éves elkövetőnek az ismerősük rendelkezésre bocsátott egy XXI. kerületi asztalosműhelyt a továbbértékesítésre szánt kábítószer, illetve a hamis gyógyszerek tárolására.

Mint írták,

a 48 éves vádlott megbízott egy másik kereskedőt, hogy szerezzen neki kokaint, és ehhez 2021. május 31-én átadott neki egy gépkocsit egy bevásárlóközpont parkolójában. A megbízott beszerezte a kábítószert és éppen átadta volna azt a gépkocsiba elrejtve, amikor a rendőrök rajtuk ütöttek.

Ezután a nyomozók az asztalosműhelyben és egyes terhelteknél is kutatást tartottak, amely során megtalálták a sokféle kábítószert és hamis gyógyszert.
A vádlottak ellen az ügyészség fegyházbüntetés és pénzbüntetés kiszabását, valamint hármukkal szemben több tízmillió forint erejéig vagyonelkobzást is indítványoz – áll a közleményben.

Drograzziát tartott a rendőrség

(Magyar Nemzet nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55