Hadak Útja Túrasorozat – 2018

2018-01-03 admin 0

2017-ben szervezte meg első alkalommal a Hadak Útja Túrasorozatot a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, idén pedig ismét a hősök nyomába lépnek a nacionalista fiatalok. Hét túra egy éven keresztül a Kárpát-medence különböző pontjain, a teljesítőknek pedig emlékérem jár!

2018-ban is Budai Kitörés Emléktúra

2017-11-29 admin 0

Egy februári nappal és éjjel a Budai-hegységben. Nem lőnek rád, nem kell szovjet ostromgyűrűt áttörnöd, nem csak akkor maradsz életben, ha eléred a bajtársi vonalakat. Képes vagy rá?

Hetedik éve a hadak útján – vitéz Vastagh György nyomában

2017-10-11 admin 0

Október 8-án, vasárnap, Szentes város ostromának 73-ik évfordulóján került megrendezésre hetedik alkalommal a ”Vitéz Vastagh György Emléktúra”. Hét év nagy idő, és ugye szokták mondani, hogy hét évente állnak be a nagy változások is az ember életében, így úgy gondoltam, hogy a hetedik alkalom után nem csupán egy helyzetjelentést adok azoknak az érdeklődőknek, akik nem lehettek jelen, hanem vissza is tekintek egy kicsit az elmúlt évekre.

A Védvonalon találkozunk!

2017-09-14 admin 0

Számos nacionalista szervezet összefogásával 2017-ben is megszervezésre kerül az Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra, mely a II. világháborús védvonalon harcoló katonáknak hívatott emléket állítani.