csütörtök, április 9, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Tovább nyalizunk Izraelnek – Szijjártó felszólította az EU-t, hogy működjön együtt a cionista rezsimmel

“Nemzeti” kormányunk ismét mellszélességgel állt ki Izrael mellett. Szijjártó Péter újra tanúbizonyságot tett róla, hogy hazánk a cionista rezsim csatlósa. 

Az Európai Uniónak be kell fejeznie az Izrael-ellenes, egyoldalú politikát, és a partnerségre kell helyeznie a hangsúlyt – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Berlinben az EU-tagországok külügyminisztereinek találkozóján, amelyen részt vett Gabi Askenázi, az izraeli diplomácia vezetője is.

Az informális tanácskozás szünetében a közmédiának adott nyilatkozatában a miniszter kiemelte, hogy az EU-nak három fő feladata van az Izraelhez fűződő kapcsolatok területén – írja az MTI.

Először is az Izrael-ellenes politika és az egyoldalú véleményeken alapuló „folyamatos elítélés és kritizálás” helyett a partneri együttműködésre kell törekednie.

Továbbá sürgősen össze kell hívni az EU-Izrael Társulási Tanácsot, amely már nyolc éve nem ülésezett.

A harmadik, és „talán a legfontosabb döntés, hogy az EU-nak haladéktalanul be kell fejeznie az Izrael belső biztonságát veszélyeztető NGO-k pénzügyi támogatását” – mondta Szijjártó Péter.

(Orientalista.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Amikor feleslegesen nyalizol Izraelnek: Szijjártóékat beégették a zsidó gazdái

Nemzetközi tiltakozás Ciszjordánia annektálása ellen

Kerecsen – Magyarország egyik legrégebbi íjászboltja és íjászlőtere
– A Szent Korona Rádió támogatója (X)

Legfrissebb

Megrázó részletekről számolt be a 10 éves kislány, akit meg akart erőszakolni a sárisápi pedofil

A bíróságon mesélte el részletesen a 10 éves sárisápi...

“Lefejezek embereket és fejbe lövök mindenkit!” – 30 diáktársát akarta meggyilkolni a 15 éves fiú

Egy budapesti iskola 15 éves diákja tervezett mészárlást iskolájában...

Cigánytempó: késsel fenyegetett Miskolcon egy nőt, megerőszakolta, majd kirabolta

Érdekesség még, hogy a vádlott büntetett előéletű volt. Természetesen a...

Furkó Kálmán és a Betyársereg kapcsolatáról készült kisfilm

A Betyárseregnek számos olyan tagja van, aki vagy a...

Kategóriák

Szijjártó szerint megvédte Magyarországot a Hezbollah támadásától

Miután kiderült, hogy magyar fedőcégen keresztül juttatták el a...

Döntött az EU, nem lesz több “vegán steak”

Az Európai Parlament (EP) mezőgazdasági szakbizottsága szerdán megszavazta a...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55